Liluék családokat kerestek, rengeteg nézőt találtak

2015.11.11. 12:38

Új műfaj a kereskedelmi televíziózásban, az első részt máris megvették a nézők. November 10. az RTL Klub új produkciójáról, a Keresem a családom-ról szólt. Mindhárom nézettségi kategóriában a legnézettebb lett, a teljes lakosságból 1 millió 37 ezren voltak kíváncsiak rá, a ma vizsgált, 18–59-es célcsoportból pedig 548 ezren figyelték. A korosztályban a második a Barátok közt lett, a Tények-kel pedig a TV2 is felfért a dobogóra. 

Forrás: Origo

A mai Médialifttel könnyű dolgunk volt, hiszen a Keresem a családom ellopta a napot, nemcsak a legnézettebb produkció lett, de az este legmagasabb közönségarányát is szállította, a 18–59-es célcsoportban 24,5 százalékot – a műsort vezető Lilu mellett a producer, Máté Kriszta és a főszerkesztő, Hadas Kriszta is megérdemli a zöld nyilat. Hármójukkal közös interjúnkat itt olvashatja, a rokonokat évtizedek után újra összehozó műsorról pedig itt írtunk bővebben. 

A valódi műsorral odacsaptak a TV2-nek

A Keresem a családom sikere fontos az RTL-nek. Egy olyan új műfajt próbáltak ki főműsoridőben, amely nem az üvöltözésről, hanem valódi érzelmekről, valódi történetekről, valódi drámákról és valódi örömről szól. A csatorna új stratégiája, miszerint tíznél is több új műsort indítanak, lehetőséget adva a feltörekvő produceri irodáknak, ezúttal is bejött. A programmingbátorság hasznosnak bizonyult. A főműsoridőre célzott dokumentumsorozat pontosan eltalálta a nézőket. Az egyik főszereplő egy négygyermekes anyuka, aki egy konyhán dolgozik, a másik pedig egy Veresegyházán élő pedagógus. Ikrek, de kétéves korukban elszakították őket egymástól.

A műsort felvezető hírfolyamból tudjuk, hogy Lilu, a műsorvezető a világ minden részére elutazott, hogy összehozza az elveszett családtagokat. A műsorkészítők arányérzékét jelzi, hogy mégsem egy világra szóló történettel indítottak, hanem egy hazai sztorival. A két főszereplő alig negyven kilométerre él egymástól. Az egyik a Havanna lakótelepen, a másik Veresegyházán, mégis most találkoztak először.

Hazai sztorival indítottakFotó: Szabó Gábor - Origo

A két ex-TV2-s, Hadas Krisztina főszerkesztő és Máté Kriszta producer alaposan odacsapott a TV2-nek az RTL képernyőjén. Világszínvonalú műsoruk adásidejében nyomukba sem tudott lépni egykori csatornájuk. A feszesen vágott, jó ritmusban tálalt történet a modern televíziós doku szép példája. A könnytörölgetős, szipogós, a magyar lélekhez közel álló műsor kiváló nézettsége jó hír, hiszen azt bizonyítja, hogy az Éjjel-nappal Budapest üvöltözős, hisztizős, előre kreált, kamu világán túl van még igény valódi történetekre a kertévék főműsoridejében is.

Az M1 is bekapaszkodott a top 10-be

A TV2-n a Tények még 21,7 százalékkal ment a hatvan év alattiaknál, az este során azonban folyamatosan csökkent az arány, az újonnan indított Hűtlen vágyak már csak 6,5 százalékos közönségarányt hozott. Mutatjuk grafikonon is, miként alakult az este:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Alább azokat a csatornákat látja, amelyek a legmagasabb napi átlagos közönségarányt hozták. A napot 13,4 százalékkal nyerte az RTL Klub, a TV2 ezúttal 1,8 százalékponttal maradt el mögötte.

A Duna TV 3 százaléka csak a hatodik helyre volt elég, azon is a Super TV2-vel kellett osztoznia – a Film+, a Cool és a Viasat3 is előttük végzett. A közmédia csatornái közül az M1 szerepel még a toplistán, az utolsó pozícióban. 

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK