Minden tévé-előfizetőt érintenek a változások

Tévéző kutya, jelenet a Shaggy Dog című amerikai filmből
Vágólapra másolva!
Az alapvető díjszabást, a szerződés időtartamát a szolgáltatók eztán csak nagyon nehezen módosíthatják egyoldalúan, és könnyebb felmondani előfizetői részről, ha a szolgáltató jogszerűtlenül vett ki egy csatornát a kínálatából.
Vágólapra másolva!

December 1-jétől határozott idejű szerződéskötéskor a szolgáltatóknak a szerződés megkötése előtt tájékoztatniuk kell az előfizetőt a határozott idejű szerződés teljes időtartama alatt jelentkező, az előfizetőket minimálisan terhelő minden költségről, hogy a szerződést az előfizetők tudatos választással, az előre tervezhető kiadások mérlegelésével köthessék meg.

A határozott idejű szerződés lényeges tartalmi elemeit – például az alapvető díjszabást, a szerződés időtartamát – a szolgáltatók csak akkor módosíthatják egyoldalúan, ha valamilyen jogszabályi változás vagy a hatóság döntése erre kötelezi őket, a határozott idejű szerződést pedig nem lehet majd ráutaló magatartással módosítani. Ennek menetét és feltételrendszerét is újraszabályozta a hatóság.

Forrás: AFP

Határozott idejű szerződések esetén bővül a jogkövetkezmények nélküli felmondási esetek köre: az előfizetők akkor is jogkövetkezmények nélkül mondhatják fel a határozott idejű szerződést, ha a szolgáltatás minősége hosszabb időn keresztül rendszeresen rossz, ha a szolgáltató a szerződés lényeges tartalmát jogsértően módosítja – például díjat emel –, vagy a szerződésben szereplő műsorcsatornák közül akár csak egyet is jogsértően kivesz.

Több változás mellett fontos még, hogy a kártyás előfizetésnél a szolgáltatók a fel nem használt összeget kérésre kötelesek lesznek visszafizetni, ha a szerződés azért szűnt meg, mert a felhasználó nem töltötte fel az egyenlegét a szerződés szerinti gyakorisággal.

Szavazzon!

Hány csatornát néz rendszeresen?