Meghalt az X-akták és a Walker, a texasi kopó színésze

R. D. Call egy seriff szerepében, David Duchovny oldalán az X-aktákban
Vágólapra másolva!
Meghalt R. D. Call amerikai színész, akit közel 60 filmben és sorozatban láthattunk a pályája során, Sean Penn-nel és Walter Hill-lel sokat dolgozott.
Vágólapra másolva!

70 éves korában, egy műtét során fellépett komplikáció miatt halt meg R. D. Call, aki összesen 59 produkcióban szerepelt 1979 és 2018 között.

Első szerepét a Barnaby Jones egyik epizódjában kapta, majd feltűnt a Farm, ahol élünk-ben is, filmek közül először a 48 órá-ban láthattuk. A rendező, Walter Hill később is szerepeltette, munkát adott neki a Brewster milliói (1985) és Az utolsó emberig (1996) című filmjeiben is.

R. D. Call egy seriff szerepében, David Duchovny oldalán az X-aktákban Forrás: Fox

1986-ban a Lőtávolban című filmben jelent meg, innentől kezdve Sean Penn-nel is sokat dolgozott: még öt filmben szerepeltek együtt (Színek, A pokol konyhája, Örvénylő vizeken, Nevem Sam, Bábel), és Call aztán az Út a vadonba című filmben is feltűnt, amelyet Penn rendezett.

Call ezenkívül olyan híres filmekben játszott, mint a Született július 4-én vagy a Waterworld, miközben olyan sorozatokban vendégszerepelt, mint a Gyilkos sorok, az X-akták, a Walker, a texasi kopó, az Odaát vagy a Castle.