Összetört bútor, rendőrség, kitoloncolás: mi történt Dubajban a magyar zenészekkel?

BSW
Vágólapra másolva!
A BSW az egyik legnépszerűbb rapbanda Magyarországon, dalaik több milliós nézettséget érnek el, legismertebb szerzeményük, a YAAY már több mint 25 milliós nézettségnél jár a YouTube-on. Kalandos utazáson vannak túl, itt vannak a részletek.
Vágólapra másolva!

A banda nemrég Dubajban forgatta legújabb klipjét, a Gyere be velem-et. Matyi és Gaben elmesélték, hogy az első probléma egyből a repülőn adódott, amikor az ittas csapat figyelmeztetést kapott az utaskísérőktől a hangoskodás és a maszkhasználat mellőzése miatt, pedig csak az evés és ivás idejére vették le a maszkot. Matyi, a banda frontembere bevallotta hogy kicsit hangosabbak voltak, de elmondása szerint ők alapvetően normálisan viselkedtek: „Nem csak mi voltunk hangosak, volt egy szlovák társaság, akik előttünk ültek - ők sokkal gyalázatosabbak voltak, mint mi, de hasonlítottak ránk, baseballsapkás, fiatal gyerekek voltak, és így összekötötték a két társaságot, azt hitték, együtt vagyunk" - árulták el.

BSW https://www.instagram.com/beerseewalk/?hl=hu

A brigád több napig luxus sportautókkal járta Dubaj utcáit, több helyszínen is forgattak jelenteket a készülő kliphez, amiben az egyik helyszín egy homokos tengerpart volt. Utólag kiderült ki, hogy a part magántulajdon volt, sok fontos híres embernek van háza azon a területen, emiatt nagyon szigorúan veszik a biztonsági szabályokat, a rapperek hamar bajba kerültek.

Az esetből hamar rendőrségi ügy lett,

és két lehetőség elé állították őket: vagy elhagyják az ottani szállásukat, vagy azonnal kitoloncolják őket Dubajból.

Gaben elmondta, hogy rengeteg pletyka keringett Magyarországon, arról hogy mit csinálnak Dubajban, de ezeknek a fele sem volt igaz. Többen azt híresztelték, hogy két szállodából is kidobták őket, pedig csak az egyik szállást kellett elhagyniuk és az is egy villa volt. A csapat egy barátjuknak köszönhetően átköltözött egy penthouse-ba, ahol ismét nehéz volt visszafogni magukat, első éjszaka összetört egy kanapé és a rendőrség is többször kijött hozzájuk.

https://www.instagram.com/beerseewalk/?hl=hu

A csapat egy hajót is bérelt, amin forgattak jeleneteket a kliphez, de természetesen jutott idő a szórakozásra is. A fiatal zenészek szerint "nem viselkedtek botrányosan, csak Dubajban a szabályok sokkal szigorúbbak, mint Magyarországon." A csapat nagyon jól érezte magát a nyaralással egybekötött klipforgatáson, elárulták, hogy nem volt olcsó kaland. Több millió forintot költöttek, de nem ez volt az utolsó ilyen utazásuk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!