Húsz évvel fiatalabb nővel csalta a feleségét a világhírű színész a forgatások után

A farm, ahol élünk
Vágólapra másolva!
Karen Grassle volt Caroline Ingalls az itthon is sokszor vetített A farm, ahol élünk című sorozatban, nem volt túl jó véleménnyel a főszereplő Michael Landonról.
Vágólapra másolva!

"Nem akartam a péniszéről írni" - ezzel kezdi a sztorit Grassle, aki könyvet írt életéről, és persze szerepel benne Michael Landon is, hiszen éveken át forgattak együtt. A könyv címe Bright Lights, Prairie Dust: Life, Loss and Love from Little House's Ma, november 16-án jelenik meg.

A sorozat 1974 és 1983 között forgott, nagy siker volt, a világ számos országában vetítették. A 19. században játszódott, a puritán Amerikáról, a vadnyugatról, a családi szeretetről, összetartásról szólt, sok érzelemmel. Négy Emmy-díjat nyert, Melissa Gilbert volt benne Laura Ingalls, 204 részben játszott, Michael Landon 186 epizódban volt, rendezett is, Karen Grassle pedig a feleségét alakította 182 részben.

A farm, ahol élünk IMDb

Utóbbi szerint Landon csak a sorozatban volt puritán mintaapa, aki csak a családjának él, mert a színfalak mögött a nős férfi folyamatosan csalta a felségét. Sokszor szóba hozta a stáb előtt, hogy milyen jótékony hatása van a méhek virágporának a középkorú férfiak libidójára, majd a stábtagok előtt nyílt titok lett, hogy Cindy Clerico a szeretője. A lány akkor tinédzser volt, a sorozat egyik sztárja, Melissa Francis (Cassandra Cooper Ingalls) dublőre volt. Clerico 18 volt akkor, Landon sokkal idősebb.

Végül elvette a fiatalabb szeretőjét

Landon háromszor nősült, kilenc gyereke született. Elős felesége Dodie Levy-Fraser volt, 1962-ben váltak el. A második felesége volt Marjorie Lynn Noe, őt csalta meg sokszor a forgatáson, vele 1963-ban házasodott össze, 1982-ben mondták ki a válást. A harmadik neje volt a fent említett Cindy Clerico, őt 1983-ban vette el, két közös gyerekük volt, Jennifer Rachel Landon és Sean Matthew Landon.

Michael Landon viszonylag fiatalon, 54 évesen halt meg. 1991-ben még elment síelni, ott erős fejfájás kínozta. A hasnyálmirigyrák egyik agresszív formáját fedezték fel nála, műteni sem lehetett, három hónappal az első baljós jelek után elhunyt.