Dukai Regina: deréktól felfelé puccparádé, lenn mamusz

Dukai Regina
Vágólapra másolva!
A modell-műsorvezető a hétköznapjairól és a koronavírusos betegségéről is mesélt.
Vágólapra másolva!

Dukai Regina évek óta egy zenetévé híreit olvassa fel, mint a LifeTV reggeli műsorában elárulta, „deréktól felfelé puccparádéban", de lenn, amit nem vesz a kamera, mamuszt hord, nem elegáns, magas sarkú cipőt. Kilenc évig úgy dolgozott, hogy kedden és csütörtökön bement a stúdióba, ott felvették a zenei híreket. Tavaly – persze a Covid miatt - kipróbálták a munkát otthonról, azóta a konyhapultnál mondja fel a slágerlistát, megvágja, és úgy küldi tovább a csapatnak.

Dukai Regina Forrás: Dukai Regina

Tavaly novemberben átesett a koronavíruson. „Tavaly óta minden tüsszentésnél azt gondolom, hogy covidos nagyok. Nem tapasztaltam szinte tünetet, picit fáj a hátam, de egy köhögés, egy tüsszentés nem volt" – tette hozzá. Nagymamája 94 éves, vigyáznak rá, édesapját elveszítette, amúgy kéthetente szeretne anyukájával lenni – árulta el a reggeli műsorban.