Élőben közvetíti a Nemzeti Vágta döntőjét a Duna Televízió

Programajánló ősz elejére Nemzeti Vágta
Vágólapra másolva!
Döntőjéhez érkezett az ország elsőszámú történelmi hangulatú lovasversenye, a Nemzeti Vágta. A finálé helyszíne a budapesti Hősök tere, az október 3-i véghajrát vasárnap délután élőben közvetíti a Duna Televízió.
Vágólapra másolva!

2021-ben 14. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágtát, amely hamarosan utolsó felvonásához érkezik. Az Elővágta sorozat nyár elején, június 19-én indult a Vajdasági Vágtával és szeptember 18-án zárult a hevesi futammal. A továbbjutók október első hétvégéjén állhatnak utoljára rajthoz az idei szezonban a fővárosi versenyen, a Hősök terén.

Forrás: Nemzeti Vágta

Az eseményeket idén is élőben közvetíti 15 órától a közmédia főadója, a Duna Televízió. Az adásban több futam utolsó ütközetét követhetik a nézők: a Kishuszár Vágtát, a Nemzetközi Futamot és a Kincsem+ Fogatvágtát is sugározza a csatorna. A versenyek mellett a Jótékonysági Sztárfutam, a Kocsitolás és a látványos történelmi és lovasbemutatók is képernyőre kerülnek. A Nemzeti Vágta döntője 17 órakor kezdődik, a közvetítésben a Duna bemutatja néhány induló lónak és lovasának a felkészülését, és több ménes is bemutatkozik.