Kemény harc a szerepért, 11 órás Madonna-kiképzés bőrnadrágban

Madonna
Vágólapra másolva!
2020-ban jelentették be először az ikonikus előadó életrajzi filmjének előkészületeit. A produkció még mindig gyerekcipőben jár, ugyanis Madonna nagyon szigorú a jelöltekkel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Több forrás is megerősítette, hogy jelenleg is zajlanak a Madonnáról szóló életrajzi film meghallgatásai, melyek egyáltalán nem nevezhetők szokványosnak. A versenyben lévő jelölteknek nincs egyszerű dolga: napi 11 órás Madonna-kiképzésen kell részt venniük, mivel a popsztár elvárja a végső befutótól, hogy képes legyen mindenre.

Valószínűleg azért nehéz a megfelelő főszereplő kiválasztása, mert Madonna szerepéhez tehetséges színészijátékon kívül, erős énekhangra és hangutánzási képességre is szüksége van a jelölteknek.
A korábbi meghallgatások során még énekesnőket is számításba vettek Madonna szerepére, úgy mint Bebe Rexhát vagy Sky Ferreirát is.

A bennfentesek öt nevet emlegetnek, mind Emmy vagy Oscar-díjas – vagy arra jelölt – színésznők, akik között tovább zajlik a választási folyamat. Az Ozarkból Ruth-ként ismertté vált Julia Garner, az Oscar-jelölt Florence Pugh, az Eufória egyik színésznője Alexa Demie, és a nálunk kevésbé ismer Odessa Young és Emma Laird. De az esélyesek között volt az épp eljegyzését ünneplő Sydney Sweeney is, aki a jelek szerint már nincs versenyben.

A nézők – előzetes internetes közvéleménykutatások alapján – legszívesebben Julia Garnert látnák viszont a popdíva szerepében – írja az IndieWire.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!