Esztergályos Patrik csúnyán átverte Pap Dorcit

Pap Dorci
Vágólapra másolva!
Pap Dorci a TV2 kameráinak mesélt a hazatéréséről, a versenyben megélt mélypontokról és arról, hogyan viseli a negatív kommenteket. 
Vágólapra másolva!

A fiatal influenszertől sokan megkérdezték például, hogyan várta őt itthon a szerelme, Esztergályos Patrik. Mint ismeretes, a fiatalok eleinte titkolták a nyilvánosság előtt, hogy együtt vannak, pedig már a Dominikára való kiutazásukkor is egy párt alkottak. Végül Dorci elérzékenyülése buktatta le őket, ugyanis sírva fakadt, amikor megtudta, hogy az egyik párbaj során Patrik távozott az Exatlon All Star versenyéből. Dorci a műsor közben többször is elmondta, hogy nagyon hiányzik neki a szerelme, és rögtön látni is szerette volna, amint leszállt a repülőgép; de úgy tudta, hogy Patrik nem tud kimenni hozzá. Ez persze nem volt igaz, a bajnok csúnyán átverte Dorcit.

"Nagyon hiányzott. Szerintem ezt nem kell túlmagyaráznom. Nyilván nagyon rossz volt, hogy nem tudtunk elköszönni. Nagyon rosszul érintett, hogy nem volt igazi vége a dolognak, hogy elköszönünk, és kis idő vagy sok idő múlva találkozunk, hanem egyik pillanatban még ott volt, a másikban már nem. Ez nagyon rossz volt" - utalt Patrik kiesésére Dorci, aki utólag már mosolyogva gondol vissza arra, amikor Patrik átejtette őt a hazaérkezésekor.

Nagyon nagy volt az öröm, mert meglepett. Szaladtam hozzá, mint a filmekben. Nagyon aranyos volt" - emlékezett vissza.