Kárpáti Rebeka komoly döntést hozott, visszavonul a tévézéstől

Kárpáti Rebeka
Vágólapra másolva!
A Jóban Rosszban egykori szereplője nem szeretne már televízióban szerepelni.
Vágólapra másolva!

Tavaly ősz végén derült ki, hogy Kárpáti Rebeka és egykori párja, Frohner Ferenc külön folytatják. Szerepeltek együtt a tévében, sokat kedvelték őket, de a kapcsolatuk nem működött.

Bár az elmúlt időszakban a színésznő nem igazán osztott meg sokat a magánéletéről, a követőinek nemrég feltűnt, hogy talán egy új személy léphetett be az életébe. Pár hete közzé tett egy fotót, melyből ugyan nem látszik sok, de egy titokzatos férfi ölelte át. Rögtön beindultak a találgatások, hogy vajon mi lehet köztük. "A korábbi hozzáállásommal, kommunikációmmal ellentétben szeretném megőrizni csak és kizárólag magunknak. Nem akarok ezzel haknizni, nyilatkozni" - árulta el, majd kiemelte: nagyon boldog az új párja mellett.

Nem szeretnék már úgy szerepelni, egyre inkább a háttérbe szeretnék vonulni... Meghagyom a helyet másnak. Csodás időszak volt, majd egyszer lehet mesélek..." - vallotta be.