Monár György nagy küzdelmet vívott az elmúlt hónapokban. Három év után kiújult a rákja, március 29-én súlyos műtéten esett át, eltávolították a húgyhólyagján lévő daganatot. Hetekig csak zenésztársaitól lehetett hallani az állapotáról, azonban most ő is mesélt.
"Minden nap két kilométert sétálok, hogy rendbe tegyem magam.Az időm egy részében gitározom, hogy az augusztus 13-ai esemény meg tudjon valósulni úgy, ahogy terveztük, és én is jelen lehessek Őriszentpéteren. Jelenleg ez a két legfontosabb teendőm a mindennapjaimban, a fennmaradó időmben igyekszem minél többet pihenni" - kezdte a Borsnak.
Az Omega zenésze még mindig erőtlen, de mindent elkövet, hogy a közel négy hét múlva meghirdetett háromnapos rendezvényig a jelenleginél jobb állapotba kerüljön.
Az a probléma, hogy sajnos még nem vagyok teljesen rendben, ehhez minimum egy-két hónapra szükségem van. Ha ezen már túl lennék, akkor sokkal nagyobb lelkesedéssel várnám a koncertet. Most még pici fenntartásaim vannak azt illetően, hogyan fogom viselni a számomra még kissé megerőltető feladatot.
Az biztos, hogy én is ott leszek – mondta.