Az előzmények:
Király Dávid Izmael marketingszakember - aki Norbiék hirdetési ügyeinek egy részéért felel – úgy döntött, hogy utánanéz, kik állhatnak az Update termékek hitelét módszeresen rontó Facebook-oldal mögött, ezért megkereste a csoportot egy 100 ezer forintos hirdetési ajánlattal.
Az egyik kamuprofil mögé bújó adminisztrátor – azaz az oldal egyik gazdája – örömmel fogadta az „ölükbe pottyant" pénzt, és megadott egy PayPal számlát, ahova az összeget várták. Az adminisztrátor által megadott PayPal-számlához azonban Dávid meglepetésére
Béres Alexandra férjének a neve volt kapcsolva, illetve egy olyan telefonszám, ami személyesen Béres Alexandráé.
Az egyelőre nem bizonyított, hogy a csoport mögött a fitnesziparban konkurenciának számító házaspár állna, azonban a történtek alapján jogos a felvetés, hogy közük lehet hozzá - írta a lap.
Rendőrségi ügy lett
Norbi és Réka az első döbbenetből felocsúdva úgy döntött, hogy rendőrségi eljárást indítanak a személyiségi jogaik megsértése és az okozott gazdasági károk miatt, illetve azért, hogy
tisztázzák, hogy nem történt-e valamiféle visszaélés Béres Alexandra és férjének adataival.
Schobert: Én leszek a legrosszabb rémálmuk
Arra a kérdésre, hogy mi fog történni, ha a nyomozás végén kiderül, hogy mégis csak a fitneszkirálynő és férje állnak a csoport mögött, azt mondta:
Hát ha ez fog történni, akkor szörnyű nagy pert fogok a nyakukba akasztani. Én leszek a legrosszabb álmuk,
ígérte, majd hozzátette, örülne, ha Alexandra alávetné magát egy poligráfos hazugságvizsgálatnak.
„Én úgy találkoznék bármelyik adminisztrátorral face to face! Fú, de megverném bármelyiket, ha egyszer elém áll" - fenyegetőzött a fitneszguru.
Schobert Norbi a műsorban beszélt egyéb, általa megingathatatlannak tartott bizonyítékairól is, de ezeket később akarja a nyilvánosság elé tárni - írta a lap.