Lebukott Kulcsár Edina elhagyott férje, ezzel a magyar színésznővel találkozgat

Csuti
Vágólapra másolva!
Év elején ért véget Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti házassága, a volt szépségkirálynő hamar megtalálta a boldogságot a rapper, G.w.M oldalán és máris gyereket vár új párjától. Időközben úgy tűnt, hogy Csutira is rátalált a szerelem, a Gina nevű nővel mégis hamar végetért a kapcsolatuk, úgy fest, hogy egy másik nő miatt.
Vágólapra másolva!

Már nem az első eset, hogy hírbe hozzák Szabó András Csutit és a TV2 egykori színésznőjét, Szorcsik Viktóriát. A korábbi közös kirándulásnál még óvatosabbak voltak, most azonban bátrabban tették közzé, hogy egy helyen tartózkodnak, bár közös fotót még most sem mutattak.

Valószínűleg még az ismerkedésnél tartanak és nem akarják elsietni, hiszen a Jóban Rosszban egykori sztárja szintén nemrég lépett ki egy kapcsolatból. Kulcsár Edina férje és Szorcsik most a gánti Bauxitföldtani Parkot járhatták be együtt, hiszen mindketten azonos időben tartózkodtak ezen a helyszínen.

Forrás: Szorcsik Viki Instagram

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva érhető el 24 órán keresztül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!