Óriási ordibálás, botrány után szakított a TV2 sztárpárosa - videó

Hedda, Párharc
Vágólapra másolva!
Chris Tanoh „Csoki" és Egedi Hedda a Párharcban vitézkednek, de nem biztos, hogy a kapcsolatuk kibírja a forgatás végéig. 
Vágólapra másolva!

Csoki és Hedda érkezése már az első nap ellenszenvet szült egyik-másik lakótársukban, például Monoki Lehet azt mondta, hogy nem érti, miért kell neki egy "valóságshow-szereplővel" együtt élnie. Aztán valahogy megbékélt a gondolattal, legutóbb már együtt döntöttek úgy, hogy G.w.M és Kulcsár Edina menjen párbajozni - és ezzel ki is esett a rivális páros.

Hedda, Párharc tv2

Bár jelenleg biztonságban vannak Csokiék, egyértelmű, hogy nem harmonikus a kapcsolatuk. Kiderült, hogy korábban már szakítottak is, most pedig Hedda borult ki, íme a videó:

Az ordibálós botrány után pedig Csoki úgy döntött, hogy akar többet a saját párjával egy szobában lenni, így indítványozta, hogy Hedda költözzön el (mivel már kiesett három páros, vannak szabad szobák.) Hedda láthatóan felidegesedett ezen, és jelezte, hogy szerinte annak kéne elköltöznie, aki nem bírja a másikat. Itt a botrány újabb fejezete:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!