Részletesen beszélt 44 évvel fiatalabb párjával való kapcsolatáról Delhusa Gjon

Delhusa Gjon
Vágólapra másolva!
Delhusa Gjon és Fanni már 10 éve alkotnak egy párt, az eltelt évek alatt pedig számos dolgot tanultak egymástól.
Vágólapra másolva!

Az énekes szerint a kapcsolatuk titka abban rejlik, hogy jól tudnak együttműködni, amit az sem befolyásol, hogy 44 évvel idősebb Fanninál. Bár nagy a boldogság, azt Djoni leszögezte, nem lesz ünneplés, ugyanis nem ebben mérik a kapcsolatuk fontosságát.

Forrás: Facebook, Delhusa Gjon

"Ha csend van és nyugalom, akkor minden rendben van. Ahhoz nem kell ünnep, évszám, jubileum, hogy megünnepeljük a kapcsolatunkat. Udvariasság, kölcsönös tisztelet, vagy ahogy Fanni mondta, konfliktusmegoldó készség kell inkább, amit én tanítottam neki.

Egy kicsit rendetlenség lett, amit elengedtem már. Fanni a ruházatomat is figyeli, amit ennyi idősen nem látok már át. Bármennyire is furcsa, én vagyok a shoppingkirály" - idézte a Blikk.

Kifejtette, hogy közvetlenül mellettük élnek a lovaik, a párja pedig annyira szereti gondozni őket, hogy soha nem adja ki a kezéből ezt a munkát. Az énekes ilyenkor felül a szénabála tetejére, onnan gitározik neki.