Szentmisét tartanak Zámbó Jimmy édesanyjának emlékére

Zámbó Jimmy
Vágólapra másolva!
December elején halt meg Zámbó Jimmy édesanyja, Anna néni, akit a cinkotai temetőben, a férje mellett temettek el. A család most egy szentmisét és egy emlékkoncertet is tart a tiszteletére.
Vágólapra másolva!

A 96 éves Anna néni halálhíréről a családtagok szűkszavúan nyilatkoznak, teljesen összetörtek és gyászolnak.

"Édesanyánk tisztességesen, méltóságteljesen élte az életét, nem véletlenül szerették őt a Jimmy-rajongók annyira, hogy mamának, anyunak szólították. A temetése kapcsán egyetlen vágya volt mindig, hogy Cinkotán, a családi kriptában, az édesapánk mellett legyen eltemetve. Amikor kiment hozzá a temetőbe, mindig azt mondta: 'Drága virágom, jövök hozzád!" Ezt a kérését tiszteletben tartjuk, ahogy azt is, hogy az egyházi énekek mellett a testvérem, Jimmy legszebb lírai dalai szólnak majd a temetésén" - mesélték a temetése előtt.

Forrás: TV2

Most egy megemlékezést szerveznek, amit Várhegyi Gábor előadó tett közzé a közösségi oldalán. "Keves Barátok, Hozzátartozók! Tisztelt Jimmy rajongók! Nagy tisztelettel és szeretettel hívunk és várunk Benneteket. 2023. január 7- én (szombaton) Budapesten, a görög katolikus Rózsák Templomában, este 19 órai kezdettel megrendezésre kerülő jótékonysági koncertre, amelyet Zámbó Györgyné (Anna néni) lelki üdvéért ajánlunk fel. A szentmise fél 6- kor kezdődik, ezt követően kerül megrendezésre a koncert, amelyen Zámbó Jimmy, Josh Groban, Sandi Patti, Andrea Bochelli, Matteo Bochelli és saját legszebb gospel szerzeményeim hangzanak el. A koncertre a belépés ingyenes, adományokat a hátrányos helyzetű fiatal művészek felkarolására elfogadunk. A koncert támogatója a Pannónia Singers Kulturális Alapítvány" - álll a bejegyzésben.