Curtis 20 milliót követel

Curtis bokszmeccs
Vágólapra másolva!
Hamarosan Budapestre érkezik Patrik Vrbovský, azaz Rytmus. A szlovák rapper volt az, aki bokszmérkőzésre hívta ki Curtist, majd betegség miatt lemondta az összecsapást, felbőszítve ezzel magyar kollégáját, aki azt sem titkolta el, ha kötelek közé lépett volna, 50 ezer euró, azaz mintegy 20 millió forint ütötte volna a markát.
Vágólapra másolva!

Rytmus és promóter kollégái január 22-én érkeznek a magyar fővárosba, ám Curtis lapunknak elárulta, nem számíthatnak könnyed beszélgetésre, és ő – okulva a karácsony tájékán történtekből – előre kéri a pénzt.

"Azért remélem, megegyezünk... Az biztos, hogy új szerződést szeretnék, amibe belefoglaljuk, hogy az ötvenezer eurót előre kérem. Nem akarom ismét a véletlenre, vagyis egy esetleges betegségre bízni, lesz-e meccs. Ha ebbe a feltételbe nem egyeznek bele, ennyiért már nem is vállalom, akkor már magasabb lesz az ár" – jelentette ki a Blikknek Curtis.

Elsőre elmaradt az összecsapás Forrás: Instagram/Curtis

A zenész úgy érzi, szüksége van valamilyen biztosítékra, hogy ne dolgozzon hiába. Még nem tudja, a kihívó Rytmus hajlik-e erre a megoldásra, de azt igen, hogy nagyon akarja ezt a bokszmeccset, hiszen az elmaradt mérkőzés óta már többször is egyeztettek.