Egyre bonyolódik a G.w.M hazugsága körüli botrány

G.w.M
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, egyre bonyolódik az a kommentháború, melyet Szabyest, azaz Szabó Szabolcs indított a Zenebutiknak adott nyilatkozatával, melyben G.w.M zenéit illette negatív jelzőkkel. Azóta belekeveredett a vitába Gáspár Laci is, de a rapperrel kezd igazán elfajulni a helyzet, főleg azóta, hogy szóba kerültek G.w.M arany- és platinalemezei is, melyről Szabyest azt állította, hogy a rapper hazudik.
Vágólapra másolva!

Szabyest kellemetlen helyzetbe hozta magát, bár nem szándékosan, amikor azt állította, hogy G.w.M hazudott sikereiről, ugyanis a MAHASZ, azaz a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének adatbázisa alapján nincs a rappernek egyetlen arany- és platinalemeze sem, ellenben az ő állításaival.

"Isten segítse az útját, hogy ötvenéves kora elejére elérje az én jelenlegi szólómegtekintéseim (380 000 000+) legalább 20%-át, vagy 9 arany- és 19 platinalemezt" - írta korábban G.w.M Szabyestnek szánt nyilvános válaszában.

A fiatal zenész rögtön reagált és maga keresett rá G.w.M érdemeire és cáfolta a fentebbi állításokat. Majd nemsokkal később helyesbítésre kényszerült, így végül a nyilvános bocsánatkérés mellett döntött, ugyanis kiderült, hogy a rapper nem hazudott.

- fogalmazott Instagram-történetben Szabyest, aki megtudta, hogy a MAHASZ egy ideje nem frissítette az adatbázist, bár a szövetség még nem szólalt meg az esetről és arról sem, hogy hány előadót érinthet ez a probléma.

Szabyest nyilvánosan bocsánatot kért a tévedés miatt G.w.M-től Forrás: Szabyest Instagram

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva elérhető 24 órán keresztül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!