Nagy a baj, kórházba került G.w.M

G.w.M
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina egy rossz hírrel indította a valóságshow-jukat. Elmondta, G.w.M kórházba került, a rapper olyan depressziós, hogy szinte felkelni sem tudott az ágyból. Emellett egy ijesztő dolog is történt vele, ami miatt azonnal orvoshoz kellett vinni.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina az autójából jelentkezett a szomorú hírrel.

Szóval Márk kórházba került pár nappal ezelőtt. Én azt gondolom, hogy egy elég komoly út előzte ezt meg" – kezdte Kulcsár Edina a videójában, amiről a Blikk számolt be.

"Én azt vallom, hogy minden betegségnek lelki okai vannak, így ez szerintem nála is fennáll. Hosszú hetek óta depresszióban van, és elég mélyen volt... Eléggé megvisel, hogy oda bekerült" – tette hozzá az egykori szépségkirálynő, aki arról is beszélt, hogy volt amikor sírva könyörgött férjének, hogy szedje össze minden erejét és keljen fel.

Kulcsár Edina a felvétel következő felében meglátogatta férjét a kórházban, aki elmondta, hogy hirtelen rosszul lett egyik este, a bal fülével volt problémája, ami miatt nagyon erősen szédült, egyszer el is esett, utána már nem mert felkelni.

– vallotta be G.w.M.

Forrás: Instagram