Megszólalt Opitz Barbi szakításáról az apja

Opitz Barbi
Vágólapra másolva!
Mint korábban írtuk, Opitz Barbi hivatalos közösségi oldalán tette közzé nemrég, hogy végleg véget ért viharos kapcsolata Serleg Alberttel, akivel már elég sokszor volt köztük kisebb mosolyszünet. Egyelőre nem tudni, mennyire gondolják komolyan a dolgot, de az énekesnő már a bejelentés előtt is furcsán viselkedett, nem igazán jelentkezett a közösségi oldalain, nem tett közzé magáról információkat, talán ez is azt jelezte, hogy gondok vannak a magnáéletében. Most megszólalt a szakításról Opitz Barbi édesapja is, aki nagyon sokat küzdött azért, hogy lánya elhagyja a párját.
Vágólapra másolva!

Opitz Barbi egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben tette közzé, hogy végleg befejezte a kapcsolatát Serleg Alberttel, aki egy agresszív, bántalmazó személy hírében állt. Elsősorban az énekesnő ismerősei és családja gyanakodtak arra, hogy a fiú bántja a barátnőjét, de bármikor felmerültek ezek a hírek, ők tagadták, hogy bármi gond lenne köztük.

Opitz sokáig védte párját, szüleivel, barátaival is megromlott a kapcsolata a fiú miatt, a végére apja és közte nagyon elmérgesedett a helyzet.

Nem is szeretném részletezni. Már nincs semmi közöm hozzá. Alapból nem működött már egy jó ideje köztünk ez az egész, belefáradtam. Nem szeretném besározni, mindenki olyan, amilyen" - írta kedd éjszaka Instagramon az énekesnő.

A szakítás híre eljutott Opitz Tamáshoz is, aki elmondta a véleményét a mostani helyzetről.

- mondta a Borsnak az énekesnő édesapja, aki nagyon reméli, hogy lánya biztonságban lesz, és tényleg végleges a döntése.

Serleg Albert és Opitz Barbi úgy tűnik, végleg szakítottak Forrás: Serleg Albert/Instagram