Egyre felismerhetetlenebb a válófélben lévő Janicsák Veca - fotók

Janicsák Veca
Vágólapra másolva!
Janicsák Veca tavaly év elején jelentette be, hogy úgy döntött, elválik a férjétől, de a házasságuk hivatalosan még azóta sem ért véget. Hamarosan kezdődik a második tárgyalás, így egyre fokozódik a feszültség a válófélben lévő házaspár között, egyre durvább dolgokat üzengetnek egymásnak. Bár házasságukkal mindig is voltak gondok, ők ezt jó ideig tagadták, pedig a 2019-es Ázsia Expressz alatt is sokaknak feltűnt, hogy nem jó a kapcsolatuk. Az énekesnő ez idő alatt külsőre is rengeteget változott, már alig hasonlít egykori önmagára.
Vágólapra másolva!

Janicsák Veca közölte 2022 év elején, hogy elválik férjétől, Ladányi Jancsó Ábeltől. Az énekesnő egy interjúban elárulta, milyen súlyos problémáik voltak, viszont a férfi ezt nem nézte jó szemmel, elkezdődött köztük egy nyilvános sárdobálás, valószínűleg azóta sem rendezték a kapcsolatukat.

Tönkrement a házassága, beteg is lett

Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel kislánya, Emma 2016-ban született meg, a pár 2017-ben házasodott össze, 2020-ban igyekeztek megmenteni a házasságukat, még terápiára is jártak, de nem sikerült megoldani a dolgokat. Még ugyanebben az évben méhnyakrákot diagnosztizáltak Janicsák Vecánál, ami szerinte egy hatalmas intő jel volt, hogy valami nem stimmel az életében és ki kell lépnie a kapcsolatból.

A házaspár a 2019-es Ázsia Expresszben szerepelt a TV2-n, ahol már jól látszott, hogy valami nincs rendben köztük, még a nézők is többször megjegyezték, hogy az énekesnő milyen türelmetlen, és milyen csúnyán beszél a férjével, de ő ezt a kritikát kikérte magának.

Már 2019-ben tudni lehetett, hogy nincs minden rendben az énekesnő és férje házasságában Forrás: TV2/sajtoszoba.tv

Janicsák Veca feltűnően sokszor kiabált Ladányi Jancsó Ábellel a műsorban is, aki látszólag ezt gyakran tűrte, sokaknak úgy tűnt, mintha az énekesnő folyton kötekedne a férjével. Mikor ezt valaki megjegyezte, Janicsák értetlenül állt a kritika előtt, szerinte nem volt igaz, hogy mások előtt alázta meg párját többször is.

Sokáig titkolták, hogy nagy baj van köztük

Időközben elismerték, hogy válságban a házasságuk, de közös kislányuk miatt is igyekeztek megmenteni a kapcsolatot, még szakember segítségét is kérték.

Vannak rossz tulajdonságaink, igyekszünk fejlődni és fejleszteni a kapcsolatunkat. Kicsit olaszos család vagyunk, ám ebből visszavettünk, és ugyan most is szenvedélyesek vagyunk, de már inkább a szó pozitív értelmében" - mondta korábban egy interjúban az énekesnő.

A kapcsolatot végül nem sikerült helyrehozni, bejelentették, hogy a válás mellett döntöttek, pontosabban Janicsák Veca ragaszkodott hozzá, hogy véget vessenek a kapcsolatuknak. Az énekesnő szerint a teste jelezte, hogy valami nincs rendben, egyre súlyosabb betegségek alakultak ki nála.

Janicsák Veca szerint mint minden kapcsolatban, itt is két ember tehet a problémákról, nem hibáztatja a férjét Forrás: Janicsák Veca/Instagram

Nekem a válás mellett kellett döntenem, hogy visszanyerhessem önmagam" - magyarázta akkor.

Több súlyos betegséggel kellett megküzdenie a stresszes időszak után, egyrészt komoly autoimmun betegség alakult ki nála, majd mélyvénás trombózist kapott, 2020-ban pedig méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, melynek következtében el kellett távolítani a méhét.

Megalázó dolgokat mondott utólag a férjéről

Miután kilépett a házasságból, elárulta, sokkal felszabadultabbnak érezte magát. Állítása szerint túl sok felelősséget vállalt a kapcsolatban, ami nagy hatással volt az egészségére.

- fogalmazta meg a kemény szavakat az énekesnő, ami nem tetszett Ladányi Jancsó Ábelnek, és durván reagált felesége nyilatkozatára.

Janicsák Veca durva dolgokat mondott a férjéről Forrás: Janicsák Veca/Instagram

– mondta akkor Ladányi Jancsó Ábel; hozzátette, szeretné, ha Janicsák Veca tudomásul venné, hogy a hatéves kislányuknak ő az apja,és szerinte ugyanolyan jogai vannak, mint feleségének, és szeretne a jövőben is Emma életében részt venni.

Időközben Janicsák Vecára újra rátalált a boldogság, hiszen elég hamar nyitottá is vált egy új kapcsolatra, de a titokzatos férfi kilétéről azóta sem árult el semmit, mert állítólag szeretné óvni a magánéletét.

Nagyon sokat változott

A rossz időszak annyira megviselte az énekesnőt, hogy azóta egy teljesen más ember lett, de nemcsak belsőleg, hanem külsőre is. A követői szerint szétplasztikáztatta az arcát, és ez sokaknak nem is tetszik, de Janicsák érdemben nem reagált ezekre a vádakra.

Janicsák Veca szája sokak szerint túlzóan nagy lett Forrás: Janicsák Veca/Instagram

Azt az egyet nem tagadja, hogy szájfeltöltése volt, és azóta is jár ilyen szépészeti beavatkozásra, viszont arcvonásai is jelentős mértékben megváltoztak.

A cikk folytatásáért lapozzon!