Mandula Ádám az utóbbi időben botrányos viselkedésével hívja fel magára a figyelmet, közösségi oldalán egyre megdöbbentőbb tartalmakat tölt fel, melyen valószínűleg bódult állapotban látható. A december 4-i letartóztatása után drogtesztje is pozitív lett, és alkoholt is bőven fogyasztott, mielőtt fegyverrel őrjöngött az utcán. Egy ismerőse is megszólalt a történtekről, aki elmondta, hogy aggódva figyeli a 33 éves férfi leépülését.
Mindenféle szer hatása alatt hadonászott össze-vissza, videókat tett közzé magáról, ahogy durrogtatja a fegyvert. Őrület!
Ennyire rossz állapotban, ennyire kifordulva magából még sosem láttam, hatalmas a baj" - mondta a neve elhallgatását kérő ismerős, akit felháborítottak a látottak.
Géczi Bea már régóta nem tartja a kapcsolatot egykori párjával, hiszen tisztában van vele, hogyan viselkedik és veszélyes önmagára és talán másokra is, épp ezért tiltotta meg neki közös kisfiuk, Medox láthatását is. Szegedi Fecsó menyasszonya épp harmadik gyerekét várja, próbál nyugodt maradni, de kisfiát félti a felelőtlen apjától, hiszen pár hónapja őt és Szegedi Fecsót is megfenyegette.
Nemrég beszéltük Fecsóval, hogy ebből vagy tragédia lesz vagy börtön. Legalább ott kijózanodik. Fél éve még nem volt ennyire rossz a helyzet, de teljesen megszakítottuk vele a kapcsolatot. Nyugodt vagyok, mert a gyerekem itt van mellettem, nem tudja, hova jár óvodába, nem tud semmit Medoxról.
Ő is mondogatta, hogy nem akar vele lenni, még úgy sem, hogy én ott vagyok. A gyerekek érzik az ilyet. Én csak őt sajnálom, és nem szeretném, hogy ezt a szégyent át kelljen élnie. Már utánanéztem, be fogom adni a kérvényt, hogy vegyék le a nevéről a fiunkat. Hamarosan iskolás lesz, ne ő igya meg a levét az apja viselkedésének" - mondta a Blikknek Géczi Bea, aki hálás Szegedi Fecsónak azért, hogy Medoxot is saját gyerekeként szereti.
Mandula Ádámnak nem ez az első rendőrségi ügye, így valószínűleg szigorúbban fognak eljárni ellene ugyanis korábban már ittas vezetés miatt elvették a jogosítványát is. De volt példa erőszakos, személy elleni cselekményre is, ugyanis egyik exére egy baltával támadt rá, majd öngyilkosságot kísérelt meg, Amerikában pedig börtönben is volt, szintén droghasználat miatt.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!