Meglepő módon készült Bebe új klipje, a zenész halad a korral

Bebe életmódváltással fogyott le
Vágólapra másolva!
A Back II Black énekese hamarosan egy újabb produkcióval áll elő.
Vágólapra másolva!

Bebe évtizedek óta töretlenül szórakoztatja a közönséget, időről-időre igyekszik megújulni. Most is ez történt, közösségi oldalán úgy fogalmazott, nem hitte volna, de sikerült az „egyszemélyes hadművelet". Hogy mi is ez egészen pontosan, arról az Origónak beszélt az énekes.

Ez most megtörtént, és ami még érdekesség, hogy felhasználtam a mesterséges intelligenciát. Több minifilmet csináltam, megadtam az AI-nak, hogy mit szeretnék" – árulta el Bebe az Origónak. Azt is elmondta, a premier jövő héten lesz.

Forrás: instagram.com/abebe_bebe_daniell

Szóval a stáblistán majdnem én lennék végig. Elvégeztem egy kétéves tanfolyamot, speciális effektek használatát sajátítottuk el. Nem biztos, hogy újra belevágnék ennek a klipnek az elkészítésébe, de nagyon kiéltem magam benne, az biztos. Úgy néz ki, mint egy rajzfilm. A klip lenyomata a régi életnek, arról szól, hogyan szórakoztunk a '90-es években, hogyan zajlott az élet" – mondta büszkén az énekes, aki egy kicsit a magánéletébe is beavatta az Origót.

(Tóth Boglárka, Bebe párja – a szerk.). Lesz majd egy extra produkció is, aminek szerves része a Bogi, készülünk egy turpisságra. A Melody Maker showzenekarral pedig egy vonós zenekarral fogunk együtt fellépni Győrben" – zárta Bebe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!