Különös dolog történt a visszavonulását nemrég bejelentő Tóth Andival

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Hiába a visszavonulás, Tóth Andi azt mondja, mindig énekesnőként fog magára gondolni. A fiatal előadót most díjra jelölték, amit sokan nem értenek.
Vágólapra másolva!

Az egyik magazin idén is több kategóriában ad át díjakat. Olyan alkotók kerültek jelölésre, akik a legjobban inspirálnak, szórakoztatnak és akiket a legjobban szeretnek a követőik. Bár Tóth Andi márciusban bejelentette, hogy mivel nem azt adja már neki a zenélés, mint eddig, visszavonul, nem lép többet színpadra és egy utolsó albummal el is köszönt.

Forrás: Tóth Andi/Instagram

Az előadó így a #hallgasshazait kategóriába került be jelöltként. Úgy tűnik, meghatotta a jelölés, és egyúttal meg is magyarázta, hogy a visszavonulás ellenére miért van ott a helye az esélyesek között.

Ezzel már valamit elértem" - reagált a jelölésre az oldalán.