Így dolgozza fel a válását Tóth Gabi

Tóth Gabi, Krausz Gábor
Vágólapra másolva!
Hiába a magánéleti válság, Tóth Gabi minden figyelmét a munkájára fordítja, fontos feladatok várják augusztus 20-án.
Vágólapra másolva!

Tóth Gabi a munkába temetkezik, a következő hetekben ugyanis alig lesz egy szabad pillanata. Fellépésekről fellépésekre jár, augusztus 20-án pedig egy fontos feladatot is kapott - írja a Bors.

Forrás: Tóth Gabi/Instagram

A lap szerint már erre a hétre is betáblázta magát, ugyanis augusztus 19-én Hevesen ad koncertet a Fricska táncegyüttessel, a Nemzeti ünnepünkön pedig a Várkert Bazárban találkozhatnak vele a rajongók. Előbbi fellépése azért is különleges, mert saját dalai mellett népdalokat és feldolgozásokat is előad majd, míg a táncosok lenyűgöző koreográfiákkal kápráztatják el a közönséget.

Az augusztus 20-án viszont nem csak énekelni fog, de ő fogja megszegni a Szent István napi kenyereket a Magyar Ízek Utcájában.

Ha pedig mindez nem lenne elég, szeptemberben is folytatja a turnéját a Fricska táncegyüttessel, illetve a Sztárban sztár leszek! zsűrijében is hamarosan viszontláthatják a nézők a TV2-n.