Damu Roland lánya nem kapta meg az örökségét, feljelentést tett a gyámja

Meghalt Damu Roland, magyar színész, szinkronszínész, 2021
Budapest, 2005. január 10. Damu Roland, aki Várnagy Előd étteremtulajdonos szerepét alakítja mosolyog a TV2 kereskedelmi televízió Jóban–rosszban című szappanoperájának egyik jelenetében. A február 23-án induló kórházsorozat egy képzeletbeli klinika mindennapjait mutatja be. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
2021-ben halt meg a színész, Maja lánya azóta nem jutott hozzá a szerény örökséghez. 
Vágólapra másolva!

"Felháborítónak tartom, hogy még mindig nem kapta meg Maja az örökségét. Nem milliókról vagy egy lakásról beszélünk, csupán egy régi gitárról, amit azért szerettünk volna megkapni, hogy Majának legyen egy emléke az apukájáról, mert nagyon tehetséges kislány" - nyilatkozta Maja gyámja.

Damu Roland 2005-ben lett ismert, a Jóban Rosszban rosszfiúja volt Forrás: MTI/Földi Imre

"Azt sem tudja senki, hol van ez a bizonyos raktár, ahová a barátja eltette a hangszert Roland több holmijával együtt. Addig pedig nem tehetünk semmit. Éppen ezért úgy döntöttem, a rendőrséghez fordulok, mert valaki jogtalanul tartja magánál a gitárt, ami már hivatalosan is Majáé. Nem kértünk sokat, úgy gondolom, nem lehetetlen teljesíteni, sőt, hivatalos határozat is született róla" - mondta a Blikknek.