Túladagolta magát Pink, kritikus állapotba került

pink
Vágólapra másolva!
Pink újabb részleteket osztott meg a múltjáról, többek között egy majdnem halálos túladagolásról, amely néhány héttel azelőtt történt, hogy aláírta első lemezszerződését.
Vágólapra másolva!

A most 44 éves énekesnő a napokban egy interjúban elmondta, hogy fiatalon punk volt, nem vetette meg a kemény drogokat. "Alapvetően egy olyan házban nőttem fel, ahol a szüleim minden nap üvöltöztek egymással, és dobálták egymást. Gyűlölték egymást. Drogoztam, kábítószert árultam" - emlékezett.

BBC

Pink elmondta, hogy a drogfogyasztása miatt kirúgták otthonról, otthagyta a középiskolát. A túladagolás 1995 hálaadásának környékén történt, és akkoriban különösen mélyen volt.

- mondta. Majdnem belehalt, csoda, hogy túlélte.

Ekkor döntött úgy, hogy felhagy a kemény drogokkal, és a zenei karrierjére kezdett koncentrálni. Pár héttel később pedig aláírta első lemezszerződését - ekkor 16 éves volt.