A Dal 2024 teljesen másról szól majd, mint a korábbi évadok

FERENCZI György, Dal döntő, TV, tévé, A Dal 2023 televíziós show-műsor döntő,
Budapest, 2023. április 29. Ferenczi György zenész-énekes, a Rackajam együttes alapítója, a zsűri tagja A Dal 2023 televíziós show-műsor döntőjében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2023. április 29-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A Máté Péter-díjas, kétszeres Artisjus-díjas és kétszeres eMeRTon-díjas Ferenczi György negyedik alkalommal értékeli a versenydalokat a Duna showműsorában. A Dal 2024 ítésze a SzerencseSzombatban beszélt Magyarország egyetlen dalválasztójának újdonságairól és a műsor kínálta nemzetközi lehetőségről. A következő két szombaton bemutatkoznak a további zsűritagok is.
Vágólapra másolva!

Ferenczi György szerint az idei műsor teljesen másról szól majd a versenyzőknek, mint a korábbi évadok: "Egy zenész ennél nagyobb lehetőséget nem kaphat, mint egy világhírű stúdióban készíthető lemez."

A Máté Péter-díjas, kétszeres Artisjus- és eMeRTon-díjas zenész évek óta Amerikában rögzíti lemezeit, így saját tapasztalata alapján úgy véli: „Olyan teljesítményt hoz majd ki a győztesből a berlini Hansa Studios, és annak szakemberei, valamint olyan hangzású és színvonalú album születik, amilyet jelenleg elképzelni sem tudnak a versenyzők.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Dal új évadának ítésze kíváncsisággal várja, hogy milyen zenei újragondolással hozzák a zsűri és a nézők elé a dalokat az előadók a crossover fordulóban.

és milyen stílusú produkcióval térnek vissza az elődöntőben" – fogalmazott az 1ső Pesti Rackák frontembere.

A zenei sokszínűséget támogató, nagy múltú dalversenyben idén először hatvan előadó, illetve zenekar mérettetheti meg produkcióját. Az előválogatóban a zsűri döntése alapján áll össze a válogató adások 40-es mezőnye. A továbbjutó produkciók már az élő show-ban mutatkozhatnak be. A verseny tétje „Az Év Dala 2024" cím és lemezkészítés a legendás nemzetközi stúdióban.