Ennyit változtak a tehetségkutatóban felfedezett sztárok, akikre már csak kevesen emlékeznek

Megasztár
Vágólapra másolva!
Ma már rengeteg tehetségkutatóban feltűnt sztárról szinte nem is tudni, hogy ott kezdődött karrierje. A szerencsésebbek, tehetségesebbek fenn tudták tartani maguk iránt az érdeklődést, és ma is egyengetik karrierjüket. Az elmúlt évek alatt számtalan tehetségkutató műsort és még több énekest, vagy előadót láthattak a tévénézők, sokakra már csak kevesen emlékeznek. Voltak olyanok is, akik hosszú éveken át a köztudatban maradtak, majd hirtelen mégis eltűntek. Akár saját döntés, akár a körülmények alakultak úgy, a következő tehetségkutatóban feltűnt sztárokról azóta szinte semmit sem tudni. Mutatjuk, hogy mivel foglalkoznak és hogyan változtak meg az évek alatt.
Vágólapra másolva!

Nagy Edmond

Több mint 20 évvel ezelőtt tűnt fel a Megasztár első szériájában Nagy Edmond, akit a magyar Tom Jonesként is emlegettek, hiszen olyan emlékezetesen adata elő a világsztár slágerét. A 45 éves énekes nemrég adott interjút, melyben elmesélte, hogyan alakult az élete a tehetségkutató óta. A férfi elárulta, hogy a Megasztár után elég hamar visszaköltözött vidékre, mert nem bírta elviselni a budapesti életet.

Ma már három gyereke édesapja, akiket volt feleségével felváltva nevelnek. Kiderült, hogy Nagy Edmond ma is éneklésből él, azonban országos sikert nem ért el azóta sem, a vidéki rádiók azonban játszák a dalait. Még most sem adta fel, hogy egyszer még saját zenekart alapít és azzal járhatja az országot, újra nagy sikereket érhet el.

A Megasztárból ismert Nagy Edmond a mai napig énekeléssel foglalkozik Forrás: Nagy Edmond

Bella Levente

Legutóbb A Dal 2022-ben ismerhették fel azok, akik figyelemmel követték a 2004-es Megasztárt, melyben feltűnt az énekes, aki azóta zenekarával, az Audioshake-el zenél, azonban nem ez az elsődleges bevételi forrása, inkább hobbiként tekint az éneklésre.

A tehetségkutató második évadában igazán népszerű versenyzőnek számított, később műsorvezetőként is kipróbálta magát, de inkább civil foglalkozást választott végül. Ma már két gyerek édesapja, feleségével több mint 17 éve élnek boldog házasságban. A 47 éves énekes jelenleg marketinggel, illetve kommunikációval foglalkozik, az angol nyelvet is sokat használja, hiszen sok tárgyalást neki kell lefolytatni.

Bartók Eszter

Szintén a Megasztár második évadában tűnt fel a magyar énekesnő, aki saját Elefántos dal című slágerével óriási sikert aratott, a rádiók sokat játszották. Bartók Eszter egészen a hetedik adásig menetelt, így épp a műsor felénél esett ki.

Később kiderült, hogy egy párt alkot a második széria győztesével, Molnár Ferenc Caramellel, akivel 2005-2007-ig voltak együtt. Összesen három albuma jelent meg, de 2011 óta nem nagyon hallani róla, közösségi oldalain sem aktív, 2013 óta nem osztott meg nyilvánosan információt magáról.

Bartók Eszter utolsó nyilvános képe 2012-ben került fel a Facebook-oldalára Forrás: Bartók Eszter Facebook

A cikk folytatásáért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!