Fodor Zsóka szerint Várkonyi András megalázta őt

Fodor Zsóka
Fotó: Polyák Attila - Origo
Vágólapra másolva!
Döbbenetes és szürreális Magdi anyus szerint, amit Vili bácsi mond.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, összeveszett és nem áll egymással szóba az egykori Vili bácsi és Magdi anyus, az ismert szappanoperea két volt szereplője. "Ősszel történt. Le volt kötve két olyan előadásunk is, amit a Zsóka nemcsak nekem, hanem a szervezőnek is letagadott. Azt mondta, nem keresték meg, pedig még kérdezte is, hogy ugye, ezek nem falunapok, mert azokat nem szereti. A szervező mondta, hogy ezek rendes színházi előadások. Majd Százhalombattán és Mátészalkán sem jelent meg. Én ott voltam, vártam a kezdést, a nézők már bent ültek. 

Zsóka pedig nem jött, hiába ment hozzá a sofőr.

 Letagadta az egészet. Nekem pedig nem küldött egy üzenetet sem. Ez nem csak emberi probléma, hanem szakmai is" - mondta Váronyi András, aki szerint ezzel 400 ezer forintot bukott.

Fodor Zsóka
Fodor Zsóka          Fotó: Polyák Attila - Origo

Fodor Zsóka csalódott. "Se köpni, se nyelni nem tudok. Nem értem, hogy hogy alázhatott így meg. Persze azt mond, amit akar, csakhogy ez hitelrontás és rágalmazás... Én csupán egyetlen esetről tudok, amikor valóban nem mentem el egy előadásra. Az is évekkel ezelőtt történt, és azért nem voltam ott, mert nem értesítettek a munkáról. András viszont két, tavaly ősszel történt fellépést emleget. Elmondása szerint egyik Százhalombattán, a másik Mátészalkán lett volna, és egyiken sem jelentem meg" - magyarázta a színésznő. 

"Kínomban már nem is tudom, hogy mit csináljak. Olyan döbbenetes és szürreális ez az egész! Nagyon szíven ütött. Ráadásul az, hogy én miattam több százezer forinttól esett volna el, teljes képtelenség, de állok elébe a viharnak!" - tette hozzá a Story.hu megkeresésére.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!