Lezárult a Médiatanács nézői bejelentés nyomán indított újabb eljárása, amelynek során a testület a tavaly november 19-én vetített Sztárbox-epizódot vizsgálta a klasszifikációs rendelkezések érvényesülése szempontjából. Az eljárást lezáró határozat szerint a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta, így nem felelt meg a választott III. kategória (12 éven aluliaknak nem ajánlott) szempontjainak.
A vizsgált epizódot a benne halmozottan előforduló erőszak bemutatására tekintettel ugyancsak a IV. korhatári kategóriába (16 éven aluliaknak nem ajánlott) kellett volna sorolni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lehetett volna közzétenni. A Médiatanács ezért a 10 millió forint bírság kiszabása mellett a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte a RTL-t. A jogsértés ismétlődő jellege miatt a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét is 50 ezer forint bírsággal sújtotta a testület.