Kiderült az igazság Kulcsár Edina terhességéről

Kulcsár Edina, G.w.M
Vágólapra másolva!
Tavaly májusban született meg Kulcsár Edina és G.w.M első közös gyereke, Amara, akivel az egykori szépségkirálynő váratlanul esett teherbe még a kapcsolatuk kezdetén. Ők azonban egyáltalán nem bánták, hogy így alakult az életük, sőt a rapper már többször is elmondta, hogy szeretne egy kisfiút az új feleségétől. Az utóbbi időben egyre furcsábban viselkedik a házaspár, ezért elindultak a találgatások arról, vajon újra várandós lehet-e Kulcsár Edina. Most a rapper szólta el magát a kérdést illetően, így leplezve le az igazságot.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időben egyre több gyanús elszólása volt a házaspárnak a családbővítésről, ami miatt a követőik gyanakodni kezdtek, hogy talán előbb jön Amara kistestvére, mint gondolták, sőt, lehet Kulcsár máris várandós a második gyerekükkel.

A pletykákat az is erősítette, hogy a háromgyerekes édesanya ismét bővebb ruhákat kezdett el hordani, sőt egyesek szerint kismamáknak készült darabokat is viselt az utóbbi időben. Ezekre a találgatásokra humorosan reagált, ugyanis egy olyan képet osztott meg magáról, melyen egy görögdinnyét fog a hasához „baby” felirattal, de többet nem kommentálta az eseményeket.

Ezt követően kiderült, hogy G.w.M újra elszólta magát a gyerekvállalást illetően, ugyanis megosztó valóságshow-jukban erről a kérdésről beszélgettek, ami szintén a pletykákat erősíti. Elmondásuk szerint mindenképpen szeretnének majd kistestvért Amarának, mert csak féltestvérei vannak, és nem akarják, hogy egyedül érezze magát, ha ők nem lesznek otthon. 

Ezenkívül G.w.M. újra kijelentette, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy egy kisfiút is szeretne még feleségétől, ezért nem kérdés, hogy tervezik-e a családbővítést, sőt, már az idén tervezik, hogy belevágnak. Azt azonban még nem árulták el, hogy már úton van-e a következő baba, sokak szerint csak nézettséget akarnak generálni az egyre rosszabb nézettséget produkáló valóságshow-nak - írja a Ripost.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!