Kiröhögtek, megbélyegeztek, lenéztek - erről beszélt Tóth Gabi barátja

Papp Máté Bence
Papp Máté Bence
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Sok hazugságot és hülyeséget írnak rólam - nyilatkozta a TV2-nek a táncos.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nyáron jelentette be Tóth Gabi és Krausz Gábor, hogy mivel házasságuk nem működik, külön folytatják tovább. A hír sokakat megdöbbentett, hiszen nem sokkal a bejelentés után az énekesnő bevallotta, hogy ismét rátalált a szerelem  Papp Máté Bence oldalán, aki egyébként Tóth Gabi háttértáncosa. Azóta hivatalosan is kimondták a válást. A sztárséf élete is jól alakult, ugyanis nem csak megnyerte a Dancing with the Stars negyedik szériáját, de a szerelmet is megtalálta Mikes Anna mellett

Az énekesnő korábban megemlítette, hogy ők négyen (Krausz Gábor, Tóth Gabi és a párja Papp Máté Bence, illetve Mikes Anna) nagyon jó viszonyt ápolnak, és már találkoztak is négyesben, sőt, előfordult, hogy a kislányuk is velük volt. Ezt később Krausz Gábor megcáfolta, és kijelentette, hogy semmiféle találkozgatások nincsenek. 

Papp Máté Bence most a Tények Plusznak nyilatkozott: "Nagyon érdekes, hogy mennyi minden hazugságot és hülyeséget írnak rólam, de valahogy ezt már gyerekkoromban megszoktam, mert régen nagyon sokat dadogtam. Akkor nagyon-nagyon kaptam az ívet, sokan kiröhögtek, megbélyegeztek. Akkor már jöttek ezek a lenézések. Fájt, rossz érzés volt, de már akkor megtanultam, hogy ennek nincs olyan nagy alapja és nagyon elítélőek tudnak lenni az emberek" - mondta. 

Bővebben a riportban:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!