Meglepő részletek derültek ki Benedek Tibor sírhelyéről

Benedek Miklós, elhunyt, meghalt, színész
Budapest, 2008. augusztus 26. Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót üdvözli édesapja, Benedek Miklós színművész az olimpiai csapat fogadásán a SYMA csarnoknál. Mintegy ezer rajongó, rokonok, barátok várták reggel a XXIX. nyári olimpiáról hazaérkező magyar sportolókat. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Idén lesz négy éve, hogy hosszas betegség után meghalt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor. Családja újabb nehéz év elé néz, ugyanis az év elején édesapja, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Benedek Miklós színész halálhíre rázta meg a nyilvánosságot. Sokáig úgy gondolták, hogy apját fia mellett helyezik örök nyugalomra, de nem így történt. Míg a színész sírja a Farkasréti temetőben található, addig fia sírhelyéről szinte semmit sem lehet tudni.
Vágólapra másolva!

Sokakat megrázott 2020-ban Benedek Tibor halálhíre, aki még csak 47 éves volt. Barátai szerint 2018-ban tudta meg, hogy súlyos beteg, végig harcolt azért, hogy felgyógyuljon. 2020 májusában azonban lemondott minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységéről, ekkor már nagyon beteg volt. Hosszan tartó, súlyos betegség következtében halt meg 2020. június 18-án. Családját nagyon megviselték a történtek, akkor és azóta sem árultak el sokat halálának körülményeiről, sőt, temetését is szinte titokban szervezték, csak szűk körben tartották meg a búcsúztatóját. Sírhelyéről azóta sem beszéltek, pedig sokan úgy gondolták, hogy édesapját, Benedek Miklóst a fia mellé fogják temetni.

Benedek Miklós, elhunyt, meghalt, színész
Benedek Miklós nehezen beszélt fia haláláról, sosem tudta igazán feldolgozni
Fotó: MTI/Czimbal Gyula 

A legújabb információk szerint még a barátok, közeli ismerősök előtt is titkolták, hogy hol helyezték örök nyugalomra Benedek Tibort. A család kérése volt, hogy ne derüljön ki ez az információ, ugyanis nem akarták, hogy zarándokhellyé váljon a sírhelye. Azóta sem árultak el információkat erről, de annyit tudni lehet, hogy Budapesten, egy kevésbé látogatott temetőben található, édesapját pedig a Farkasréti temetőben búcsúztatták.

Képeken Benedek Miklós temetése, Farkasréti temető, 2024.02.06.
Budapest, 2024. február 6. Benedek Miklós, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata tagjának sírja a Farkasréti temetőben 2024. február 6-án
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert 

Sokan szerettek volna ott lenni a búcsúztatón, de tiszteletben kell tartani a család kérését.

Azért szerveztek annak idején külön megemlékezést, hogy ott minden csapattársa, barátja és tisztelője el tudjon tőle köszönni. Azon kevés ember, aki jelen lehetett, csak az időpontot tudta előre, a helyszínt a temetés előtti napon kapták meg a szertartásvezetővel együtt. Nem egy közismert fővárosi temetőt választottak, pontosan azért, hogy minden felhajtást elkerülhessenek" - mondta a család egy közeli ismerőse.

A Blikk értesülései szerint polgári temetést tartottak Benedek Tibor tiszteletére, ugyanaz a hölgy vezette a szertartást, aki Benedek Miklós temetésén is. A szertartás vezetőjével, és minden egyéb jelenlévő munkatárssal titoktartási szerződést írattak alá, hogy biztosan ne szivárogjanak ki részletek az egykori olimpiai bajnok sírhelyéről. Sem édesapja, sem felesége, Epres Panni nem árult el ezzel kapcsolatos információkat, a lap szerint a család most sem kívánt nyilatkozni a témáról.

Benedek Miklós, elhunyt, meghalt, színész
Budapest, 2008. augusztus 26. Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót üdvözli édesapja, Benedek Miklós színművész. Apát és fiát végül nem egymás közelében helyezték örök nyugalomra, de a színész sem árulta el senkinek, hol található fia sírhelye
Fotó: MTI/Beliczay László 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!