Retteg a fájdalmas műtéttől Oszter Sándor özvegye

Oszter Alexandra és édesanyja, Failoni Donatella
Vágólapra másolva!
Komoly szemműtét vár Oszter Sándor özvegyére, Failoni Donatella zongoraművészre, aki közvetlenül az operáció előtt nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Szürkehályog miatt mindkét szemét meg kell műteni Failoni Donatellának, a második operációra február 27-én kerül sor. Az első műtét még januárban lezajlott, a zongoraművésznek azonban komoly fájdalmai voltak közben, és elmondása szerint hiába kért több fájdalomcsillapítót, nem emelték a dózist.

"Édesanyám nagyon fél, szó szerint retteg, amit meg is értek. 

Az első műtét olyan rossz élmény volt neki, hogy most képtelenség megnyugtatni szegényt.

Csak remélni merem, hogy ennél a műtétnél megfelelő mennyiségű fájdalomcsillapítót kap, különben teljesen összeomlik szegény" – mondta a Borsnak Failoni Donatella és Oszter Sándor közös lánya, Oszter Alexandra.

Közvetlenül a műtét előtt maga Failoni Donatella is megszólalt: "Az ország legjobb orvosnője műt, nagyon bízom benne, hogy a lehető legjobb eredményt fogja elérni. Ezzel együtt is nagyon félek, és csak remélni tudom, hogy most annyi fájdalomcsillapítót kapok, amennyitől még elviselhető lesz a beavatkozás. Még egy olyat, mint a januári élmény, nem élnék túl!" – mondta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!