A legendás Ford Fairlane kalandjairól árult el eddig nem ismert részleteket Nagy Feró - videó

Nagy Feró
Nagy Feró
Fotó: MTVA
Vágólapra másolva!
Közkedvelt műfajok közismert zenészeinek támogatásával készülnek az elődöntős produkciójukra A Dal 2024 versenyzői. Nagy Feró Kossuth-díjas előadóművész, rocksztár, a Beatrice frontembere ennek kapcsán adomázott a Petőfi rádióban.
Vágólapra másolva!

Nagy Feró nem gyakori szinkronhang, de a Ford Fairlane kalandjai magyar verziója elképzelhetetlen nélküle, sokan idézték mondásait. “Nagyon bírtam a filmet. Az a habitus, ami jött Ford Fairlane-ből nagyon tetszett, nyegle figura. Amikor 1992-ben csináltuk, ugyan trágárnak tűnt, de hihetetlen sikert hozott nekem” - emlékezett. 

Nagy Feró
Nagy Feró
Fotó: MTVA

“Amikor a szinkronstúdióból megkerestek, bementem és azt mondtam, hogy gyerekek, ez egy szakma... Nem csak a színész tudja, hanem az is, aki sokat csinálja, így beletanul. Én megpróbálom, mondtam nekik, de ha nem jó, mondjátok, ne kínlódjunk. És akkor jött Forgács Peti, egy perc alatt megcsinált egy tekercset. Ő volt, akit megfojtanak épp a filmben. Elindult a jelenet, erre mondta, hogy oké, vegyük fel egyből. Én meg csak néztem: egyből?” - mesélte Nagy Feró. 

“Ő mindent megvalósított egy perc alatt: olyan profi volt, hogy el is vette a kedvem az egésztől. Amikor kipróbáltunk 3-4 tekercset, mégis azt mondták, hogy ez kell nekik. Én amúgy nem párbeszédeket csináltam a Ford Fairlane-ben, én csak mondtam valamennyit, és jeleztek, hogy oké, ez jó. Nem volt valódi beszélgetés, egyedül voltam a stúdióban” - emlékezett. Az adást itt lehet visszahallgatni. 

Nagy Feró
Nagy Feró
Fotó: MTVA

A teljes film itt megnézhető:

Feró A Dal 2024-ben is dolgozik. A Duna nagy múltú dalválasztójának idei újdonságaként az elődöntőbe jutott 20 versenydal az eredetitől eltérő műfajban tér vissza a színpadra. Az átdolgozás nem kizárólag a versenyzők feladata, a hazai könnyűzenei élet kiválóságai működnek közre az új hangzás megteremtésében. A Beatrice frontembere, Nagy Feró két dalt ültet át rock változatba: Bradics Jácint döntőbe jutott Miért félnék álmodni című dalában működött közre, valamint a második elődöntőben bemutatkozó Name Project Nekem című produkcióját segíti. A második elődöntő szombaton, 19.35-kor kezdődik a Dunán.