Születendő gyereke nevére utalhatott egy új fotóval Kulcsár Edina

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina
Fotó: Instagram/Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina körmén egy M és egy D betű díszeleg egy friss fotó szerint, de vajon a felirat tényleg a születendő gyereke nevére utal?
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Kulcsár Edina terhes, mostani férjével, G.w.M-mel a második közös gyereküket, első kisfiukat várják – sokan pedig már a gyerek nevére kíváncsiak, az egykori szépségkirálynő azonban egyelőre nem árult el semmi konkrétumot.

"Jelenleg az az álláspontunk, hogy majd csak akkor áruljuk el, amikor már megszületett a baby, de nálunk sose lehet tudni. Igen! Nagyon különleges neve lesz!" – egy követője kérdésére csak ennyit válaszolt az Instagramon.

Most azonban megjelent egy fénykép Kulcsár Edina manikűrjéről, a körmén pedig az M és a D betűk láthatók:

Az M valószínűleg a férjére, Márkra utal, a D betű pedig talán a születendő gyerekük keresztnevére – legalábbis a Redditen így gondolja több felhasználó, bár voltak, akik monogramnak, M. D.-nek olvasták a feliratot.

Más kérdés, hogy a képet feltöltő manikűrös a kísérőszövegben csak annyit írt, hogy a festésbe "géllel pingált bele egy M betűt". D betűt nem is említett, elképzelhető tehát az is, hogy csak egy szokatlan díszítőelem van az M végén.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!