Kínos jelenet: hazugságon kapta felesége a TV2 sztárját - videó

Vágólapra másolva!
Egyre nő a feszültség a TV2 társkeresőjében, de a legnehezebb helyzetben Petra és András vannak, akik között egyre több a konfliktus. Ez a többieknek is szemet szúrt, ezért Enikő a férfit faggatta arról, miért alázza meg folyton a feleségét, a fiatal lány meglepő választ kapott.
Vágólapra másolva!

Hiába intette óva kíváncsiskodástól férje Enikőt, ő mégis jónak látta, ha kérdezősködni kezd a többi pár magánéletéről a TV2 népszerű Házasság első látásra című műsorában. A párok a második közös vacsorájukat töltötték el, de ez az este sem múlhatott el botrány nélkül. Természetesen a figyelem középpontjában ismét Petra és András kapcsolata állt, hiszen a férfi nagyon megalázó módon viselkedik a nővel, és azt a többiek sem nézik jó szemmel.

Péter felesége, Enikő kíváncsi volt, hogy András miért ilyen mogorva a feleségével, eközben a férfi elárulta neki, hogy Hildával múltkor telefonszámot is cseréltek, valamint azt is, hogy leginkább Enikő tetszik neki a lányok közül. A kellemetlen szituáció még inkább elfajult, amikor Enikő Petrának is elfecsegte, hogy férje már megpróbált kikezdeni Hildával is, erről azonban Petra nem tudott, Enikő ezt nem is sejtette, ezzel hatalmas viták sorát indította el aznap este.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!