Gáspár Győző rendkívüli hírt jelentett be, erre senki sem számított - videó

Vágólapra másolva!
Gáspár Győző szenzációs hírt jelentett be feleségével együtt, ezek után mindenki róluk fog beszélni.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, a Romantic frontembere rendre megnyerte a nézettségi versenyt a Győzike show-val még a 2000-es évek elején A nem épp hétköznapi családjáról forgatott reality hetente jó kétmillió nézőt ültetett a képernyők elé. Győzike, Bea és a két gyerek nem mindennapi életét követhették nyomon a nézők, ahol rengeteg drámának, veszekedésnek és sírásnak is a tanúi lehettek.

Azonban Gáspár Győző bejelentette, hogy 14 év után újra elindítják a népszerű Győzike show-t.

"A lényeg az, hogy vagyunk, voltunk, és leszünk. Győző van, volt, lesz. 

Egyet akarunk: szórakozzanak, másnap pedig beszéljenek rólunk az utcán, az étteremben, az iskolában, az óvodában. 

Egy óvónő 20 évvel ezelőtt leállított az utcán, amit soha nem felejtek el.

 Azt gondolom, hogy az egész műsor egy új koncepción fog majd működni, mert már megöregedtünk

 - árulta el a showman.

Felesége, Gáspár Bea úgy gondolja, hogy bár ők az egyik legmegosztóbb hazai sztárok, rengeteg olyan dolgot értek már el az életben, ami példaértékű lehet. Annak idején rengetegen megállították őket az ország különböző pontjain, közös fotót kértek tőlük, valamint a műsor kulisszatitkaira is kíváncsiak voltak az emberek. 

Mi vagyunk a magyar média kérdőjelei, akikről soha senki nem tudta eldönteni, hogy igaz vagy nem igaz. Az biztos, hogy ugyanolyan viccesek leszünk, mint eddig. 

Történnek dolgok velünk, nem csak jó, de rossz is. Olyan szinten tudunk új szintre hozni dolgokat, ami az elején még idegen az emberektől, sőt ellenérzést vált ki, de van egy olyan dolog a Gáspár családban, ami értékelendő. Sajnos senki nem értékelte azt, hogy felnőtt mellettünk két gyerek egészségesen" - magyarázta. 

Fischer Gábor, a TV2 Médiacsoport Zrt. programigazgatója elárulta, hogy még idén figyelemmel kísérhetjük Gáspár Győzőék mindennapjait.

"Az elmúlt években folyamatosan figyeltük, hogy melyek azok a műsorok, formátumok, amelyek korábban nagy nézettséget értek el. 

Visszahoztuk már a Szerencsekereket, a Zsákbamacskát, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy idén Gáspár Győző és családjának a kalandjai kerülnek a TV2 képernyőjére.

 Megpróbáljuk ezt a műsort úgy megvalósítani, hogy ismét nagy közönség kedvenc legyen" - nyilatkozta a Tények Pluszban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!