Szakított a TV2 sztárpárja

Tuvic Aleksandra
Vágólapra másolva!
Újabb sztárpár szakítására derült fény, mégpedig úgy, hogy a páros női tagja, Tuvic Aleksandra szólta el magát a történtekről a saját közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

A Kőgazdag fiatalok hatalmas mellű, plasztikafüggő sztárja Tuvic Aleksandra és Gelencsér Kornél a Párharc legutóbbi évadában tűntek fel együtt, épp a döntő előtt kellett távozniuk a műsorból. A szakításról a páros női tagja, Tuvic Aleksandra szólta el magát egy követője kérdésére válaszolva.

A sztárpár a műsorban is többször összevitázott, ezért sem meglepő, hogy véget ért a kapcsolatuk, azonban azt nem tudni, mikor és miért döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Tuvic Aleksandra egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben szólta el magát a szakításról.

Szerencsés embernek gondolom magam, mert többször megadatott már az életemben, hogy igaz, önzetlen és tiszta szerelmet érezzek és tapasztaljak egy személy iránt. A Nagy Ő még várat magára, mert jelenleg egyedülállóként élem a hétköznapjaimat, de semmire sem vagyok ráfeszülve, hiszen tisztában vagyok magammal és tudom, hogy eljön majd az az ember, akivel életem végéig megtapasztalhatom a szerelmet" - magyarázta Tuvic Aleksandra, akinek a szavai alapján úgy tűnik, hogy már túl van Gelencsér Kornélon és a szakításon is.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!