Elképesztő fotók kerültek elő Szandi múltjából

Szandi
Szandi
Fotó: Szandi - Instagram
Vágólapra másolva!
Nosztalgiázott az énekesnő, aki 35 éve van már a pályán.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Szandi tini énekesnőként kezdte a pályát, 19 éves volt, amikor összeköltözött Bogdán Csabával, aki 16 évvel idősebb nála. Bogdán akkor már ismert, befutott popzenész volt, az Első Emelet gitárosa, sok nagylemezzel és országos turnéval a háta mögött.  

“1995 - Az az év, amikor odaköltöztem Csabihoz. Elképesztő erőt éreztünk magunkban, gőzerővel elkezdtünk alkotni és megvalósítani az álmainkat. Nem sokkal ezután jelent meg Japánban lemezem, és öt országban került rá egy-egy dalom olyan válogatáslemezekre, ahol a Spice Girls vagy Dj Bobo is szerepelt. Ezekben az országokban így ismertek meg engem” - emlékezett közösségi oldalán Szandi.  

“Rengeteget utaztunk, többek között a Midem Asiára is Hong-Kongba, ahol az Aqua együttes előtt léptem színpadra: akkor futottak be a Barbie girlel és egy öltözőben készülődtünk. Jó érzés visszaemlékezni erre az időszakra is. Ilyenkor döbbenek rá arra, mennyi mindent éltem meg az elmúlt 35 évben”- tette hozzá lapozható posztjában, ahol megnézheti, hogy nézett ki szinte gyerekként. 

Az 1976-os születésű Szandi 1988-ban már szerepelt a Nyomorultak és a Bestiák című rockoperában a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Még 12 éves sem volt, amikor 400 jelentkező közül ő lett a Mini Tini popénekes-pályázat győztese. 1988 karácsonyán Viki nővére egy Old Boys koncerten meglátta Fenyő Miklóst, odament hozzá, és megkérte, hogy hallgassa meg húgát.  

1989 novemberében jelent meg első albuma Kicsi lány címmel, hetek alatt 270 ezer példányban fogyott el. Ezzel ő lett a legfiatalabb magyar platinalemezes előadó. Karrierje első éveiben gyakran jelent meg svájcisapkában: ez úgy lett egyik ismertetőjele, hogy amikor meglátogatta Fenyőéket, a folyosón lévő szekrény felső polcáról leesett a sapka és Szandi felpróbálta. Ez az összkép nagyon megtetszett Fenyőnek, és Szandin 'rajta maradt' a piros svájcisapka, melyben a második albumának borítóján is pózol.  

1990-ben megjelent Tinédzser l’amour című lemezéből is jóval több mint 250 ezer darab fogyott. 1991-ben eljátszotta az életén alapuló film, a Szerelmes szívek főszerepét, a gimnazista Timit. Azonos című filmzenealbuma, a Szerelmes szívek is 250 ezer példányban eladott platinalemez lett. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!