Tömegek adják el az Azahriah nagykoncertre megvásárolt jegyüket

Azahriah jegyet árul
Azahriah jegyet árul a saját koncertjére, 2023. október
Fotó: Instagram/Azahriah
Vágólapra másolva!
Már csak két nap van Azahriah első arénás koncertjéig, a közösségi oldalakon azonban rengetegen szabadulnának a jegyüktől.
Vágólapra másolva!

Azahriah pénteken lép fel először a Puskás Arénában, ahol a kezdeti érdeklődés miatt szombaton és vasárnap is ad egy-egy koncertet. Úgy tűnik, az érdeklődés azóta jócskán csökkent, sőt ahogy közeledik az előadás, egyre többen szabadulnának a jegyüktől.

A közösségi oldalakon sokan próbálnak meg eladni akár több jegyet is: "Sajnos nem tudunk elmenni, ezért áron alul eladó 4 db kiemelt állójegy! Bal oldal, 25 ezer forint/jegy" – idézte több más hozzászólással együtt a Világgazdaság, amely szerint egy óra alatt legalább öt hasonló bejegyzés született, egy nap alatt több tucat hirdetés gyűlt össze.

"A kifejezetten erre a célra tavaly októberben létrehozott, mostanra hatezer fősre duzzadt Facebook-csoportban csak az elmúlt héten majdnem 600 bejegyzés született, zömében az eredeti tulajdonos kínálja eladásra a belépőit. Csak ma többtucatnyi ilyen hirdetést posztoltak" – írta a lap.

A Világgazdaság azt is megjegyezte, hogy "távolról sem ez az egyetlen csatorna, amelyen javában zajlik a valamilyen okból feleslegessé váló Azahriah-jegyek értékesítése".

A lap szerint a belépőjegyek hivatalos eladására szolgáló online felületen, a Ticketswapen "a pénteki koncertre jelenleg majdnem 1000, egyszer már megvett jegyet kínálnak, a szombatira még 700-at, a vasárnapira pedig további csaknem 1200 belépő vár új gazdára. Ez összesen közel 3000 jegy".

Emellett a hivatalos jegyértékesítő, a Broadway honlapján is vannak még eladó jegyek, a Világgazdaság szerzője péntekre több mint 60, szombatra nagyjából 40, vasárnapra pedig csaknem 50 szektorban talált még foglalható helyeket. Ez alapján nagyon úgy tűnik, hogy Azahriah-nak nem jön össze a három telt ház, ami korábban pedig szenzációnak számított.

Sokan túlvásárolhatták magukat

Tavaly októberben, az első koncert meghirdetésekor még tömeghisztéria alakult ki, az internetes felület mellett az utcán is sorban álltak az emberek a jegyekért, úgy tűnt, senki nem akar lemaradni Azahriah arénás koncertjéről – ezért is lép fel végül háromszor egymás után.

A kezdeti érdeklődést látva valószínűleg sokan túlvásárolták magukat, esetleg eleve a későbbi eladás reményében vettek jegyet – kérdés azonban, hogy mennyire vált be a tervük.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!