Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Berki Mazsi egy hónapig gyászolt, gyorsan lebukott - videó

Berki Mazsi
Fotó: Youtube / Palilék világa
Vágólapra másolva!
Meg kell élni a mindennapokat, a múltat pedig nem lehet megváltoztatni – mondta Palik Lászlóék Youtube-műsorában.
Vágólapra másolva!

„Én annak idején egy hónapot adtam magamnak a gyászidőszakra, utána vissza kellett zökkennem a való életbe. Rájöttem, hogy ami megtörtént, azon nem lehet változtatni. Az embernek el kell fogadnia a sorsát, amit kapott” – vélekedett Berki Mazsi.

Berki Mazsi
Fotó: Youtube / Palilék világa 

„Szerintem meg kell próbálni a mában és a múltban élnünk. A múlton nem tudunk változtatni, ami történt, megtörtént. Viszont a napokat muszáj, hogy megéljük, és a javunkra kell fordítani” – tette hozzá a Palikék világa by Manna című Youtube-műsorban.

Mint mondta, a holnappal sem nagyon szeret foglalkozni, de régebben olyan típus volt, aki mindig mindent megtervezett. "Vannak céljaim, de igyekszem mindig az adott napot kimaxolni" – jegyezte meg. Azt tudta, hogy ha előjön új barátjával, arra sokan fognak reagálni, sokan el is ítélik, de úgy érzi, nem siette el. „Eltelt bő egy év, mire felvállaltam” – magyarázta.

Berki Mazsi
Fotó: Youtube / Palilék világa 

„Az életem sokakat foglalkoztat. Bárki elmegy egy étterembe, a pincér nem mutogat, hogy ő nem a Mazsi? Tegnap rám is mutogattak... Egy átlagembernek nem kell titkos találkozókat szervezni, de mi sem tettük ezt titkosan. Gyorsan lebuktunk. Zoli egy-egy Dancing-próbán is megjelent” - emlékezett.

„Az én részemről gyorsan jött ez a szerelem. Egy kapcsolatot is meg kell gyászolni, de a gyászidőszakon mindketten átsegítettük egymást” – mondta Berki Krisztián özvegye. Azonnal összeköltöztek, a gyerekek is jóban vannak állítólag.

A videóért, teljes interjúért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről