Senki nem számított rá, hogy mire készül az egykori magyar szépségkirálynő

Jázmin Viktória
Vágólapra másolva!
A 2021-es Miss Universe Hungary győztese, Jázmin Viktória még csak 22 éves, de máris megunta a modellkedést, úgy döntött visszavonul és más karriercélokat tűzött ki magának. Már korábban is tett hasonló nyilatkozatott, akkoriban énekesnő szeretett volna lenni, de úgy tűnik, ez nem sikerült neki.
Vágólapra másolva!

Megunta a modellkedést Jázmin Viktória, aki fiatal kora ellenére már átélt nagyon rossz élményeket is munkája miatt, amikor majdnem emberkereskedők áldozatául esett egy fotózáson, és édesapja mentette meg az életét. Az egykori szépségkirálynő korábban elárulta, hogy énekesnői karrierről álmodik, de mégsem váltotta ezt valóra, most úgy döntött, inkább a filmezéssel foglalkozna.

Mindent, amit akartam 16-17 éves korom óta, abból elegem lett. Nem tudtam, hogy hova tovább, és lassan már ki kellett találnom" - magyarázta Jázmin Viktória, aki elárulta, hogy már az első saját filmjét készíti egy külföldi cégnek.

Kialakult egy olyan dolog, hogy mivel én nagyon jól tudom beszélni a nyelveket, ez egy kinti cégnek nagyon jól jött. Most már ott tartunk, hogy az első filmemet készítem..." - idézi a Blikk az egykori szépségkirálynőt, aki többet nem árulhatott el egyelőre, csak azt, hogy ő a film rendezője és producere is egyben.

A fiatal modell filmes törekvései tavaly kezdődtek, amikor kivételes lehetőséget kapott és részt vehetett a cannes-i filmfesztiválon, majd a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is. Elmondása szerint akkor sikerült jó kapcsolatokat kiépítenie, így alakult, hogy megkapta az első komoly felkérését.