Egyre vékonyabb Paprika Dorina, újabb képeken mutogatja hatalmas fogyását

Paprika Dorina, Farm VIP
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, Paprika Dorinánál komoly betegségeket állapítottak meg orvosai, ennek következtében kevesebb mint egy év alatt fogyott 42 kilót, azóta is folyamatosan veszít a súlyából szigorú diétájának köszönhetően. Bár minden utasítást betartott, amit javasoltak neki, mégis súlyosbodott az állapota, ezért sürgősen meg kellett műteni. Azóta most jelentkezett újabb képekkel, melyen jól látható, hogy egyre vékonyabb a Farm VIP fiatal sztárja.
Vágólapra másolva!

Alig egy év alatt elképesztő átalakuláson esett át Paprika Dorina, akit a Farm VIP legutóbbi évadában ismerhetett meg a közönség. A 18 éves lányról kiderült, hogy PCOS és inzulinrezisztencia állhat komoly tünetei hátterében, így szigorú diétát kell tartania azért, hogy egészséges maradjon, de sajnos így sem kerülhette el a műtétet, amire szintén a betegsége miatt volt szükség.

Nem lehetett tovább halogatni, múlt héten kedden estem át az operáción, öt napot töltöttem a szolnoki kórházban, de már itthon vagyok. Gyógyulok, de időbe telik, mire teljesen felépülök.
Komplikációk léptek föl, mert a másfél órásra tervezett helyett több mint egy órával töltöttem többet a műtőben. A körülményekhez képest jól vagyok, de egy ilyen csak megviseli az embert.
Lábadozom, sokat alszom" - vallotta be nemrég Paprika Dorina, aki alig egy év alatt 42 kilót fogyott és azóta is egyre csak vékonyabb lesz.

Műtétje után most újra megmutatta magát, elmondása szerint már jobban van, és szemmel láthatóan még többet fogyott az elmúlt időszakban.

"Műtétem óta most először mozdultam ki otthonról,de akkor is csak szigorúan Szolnokra az orvosomhoz vezetett az út, 3 hét elteltével jól esett egy kicsit többet mozogni és sétálni, higgyétek el ezeket a pillanatokat is meg kell becsülni!" - írta legújabb bejegyzésében Paprika Dorina.

A képek között lapozhat: