Nyolc újabb idegen világ

Vágólapra másolva!
Egy nemzetközi csillagászcsoport újabb nyolc, Naprendszeren kívüli bolygót fedezett fel. Három planéta jellemzői izgalmasnak tűnnek.
Vágólapra másolva!

A nyolc bolygó közül kettő közel alakú, igen kis excentricitású (azaz kevéssé elnyúlt elliptikus) pályán kering napja körül. Az égitestek tömegüket tekintve a Jupiter tömegének 0,8-szorosa, illetve tízszerese között mozognak. Napjuktól mért távolságok szerint a legközelebbi 0,07, legtávolabbi pedig 10 csillagászati egységre kering központi csillagától. (A csillagászati egység a Nap és a Föld közepes távolsága, azaz kb. 150 millió kilométer.)

Fantáziakép az egyik újonnan felfedezett bolygóról, ahogyan egyik feltételezett holdjának felszínéről látnánk (rajz: David A. Hardy - copyright 2001 PPARC)

Az ismert Naprendszeren kívüli planéták száma ezzel immár megközelíti a nyolcvanat. A jelenlegi felfedezések amerikai, brit és ausztrál csillagászok nevéhez fűződnek.

A felfedezők különösen a közel kör alakú pályán keringő bolygók létének kimutatását tartják értékesnek, hiszen ezek hasonlítanak a legtöbb naprendszerbeli bolygó pályájára. Ráadásul ezek csillagtávolsága körülbelül 1 csillagászai egység. Nem kizárt, hogy ezeknek az óriásbolygóknak kőzetekből álló óriásholdjaik vannak (mint például a Jupiter Europa nevű holdja), amelyeken a természeti viszonyok megfelelő alakulása esetén az élet is megjelenhet.

Ajánlat:

Astronomers discover extrasolar planet 'cousins'
További (angol nyelvű) információk a Spaceflight Now honlapján.

Részletes infomációk és adatok az új bolygókról

Kutatás Naprendszeren kívüli bolygók után

Korábban az [origo]-ban:

Ígéretes bolygórendszer a szomszédban
2001.08.17. Egy új exobolygó felfedezése olyan naprendszer képét villantja fel, ami az eddigiek közül a leginkább emlékeztet saját Naprendszerünkre.