Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Osztrák szamármentés Spanyolországban

Vágólapra másolva!
Egy osztrák gazda hat szamarat vásárolt meg abból a tizenötből, amelyet a minap árvereztek el a spanyolországi Viteróban. 7580 eurót fizetett értük, és nem is sokallotta az árat, mivel ezek az állatok nem közönséges csacsik. A zamorai-leóni őshonos fajtához tartoznak és a kihalás veszélye fenyegeti őket.
Vágólapra másolva!

Az üzlet nyélbe ütése után Heinrich Mache az El Paísnak elmondta: azért vásárolta meg Sancho Panza kedvenc hátasait, mert ezt a "szép és nemes fajtát" meg akarja honosítani hazájában, ahol másfajta, kisebb termetű állatokat tenyésztenek és a zamorai-leóni teljesen ismeretlen.

Ő maga létezésükről az Interneten keresztül szerzett tudomást, aztán Viteróba utazott és a helyszínen a maguk valóságában látva a négylábúakat, valósággal beléjük szeretett.

A zamorai-leóni szamarakból már csak mintegy ezer példányt tartanak számon, többségük a Castilia-León tartományban él. Dokumentumok igazolják, hogy már a XV. században tenyésztették őket.

Később, a XVIII. században III. Károly király nagyra tartotta ezt a fajtát, ösztönözte szaporításukat és több példányt ajándékozott belőlük az Egyesült Államok első elnökének, George Washingtonnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről