A sörényes juhok születését követően 2004. április 5-én, a tevék (Camelus ferus f. bactrianus) népes családja is újabb taggal bővült. Annakidején a mama, Ingrid is a Fővárosi Állatkertben látott napvilágot 1999-ben, és úgy tűnik, a kert tevéi a fogság ellenére is jól szaporodnak, hiszen szinte minden évben egy utóddal lepik meg a látogatókat. A kisállatnak a gondozók az Ibn nevet adták. Az állatkerti hagyomány szerint az újszülöttnek olyan nevet kell adni, amely valamelyest utal természetes élőhelyére, és kezdőbetűje megegyezik az anyjáéval.
A tevék 3-6 éves korukban válnak ivaréretté. A párzási időszak a február, a vemhességi idő körülbelül 13 hónap. Általában csak egy tevecsikó születik, s hosszú időbe telik, mire teljesen kifejlődik. Csak ötéves korukra válnak teljesen kifejletté, addig anyjuk mellett maradnak. Egy kifejlett egyed testtömege akár a 900 kg-ot is elérheti. Ibnt már pár nappal a születése után láthatta a nagyközönség, igaz járása ekkor még kissé bizonytalannak tűnhetett, de hamarosan ő is felvette a tevékre oly jellemző hintázó mozgást.
A vadon élő kétpúpú tevéből már alig találni 300-500 példányt, ez a csekély populáció Kína és Mongólia határvidékén, a Góbi-sivatagban él, amely számukra szinte az utolsó menedék. Sok országban azonban haszonállatként tartják, ezekkel jószágokkal egy-egy külföldi út során mi is találkozhatunk.
A tevék kisebb csapatokban élnek, amelynek élén egy csődőr áll, más csődörök azonban magányosan tengetik életüket. A kétpúpú tevék rendkívül igénytelen állatok, a sörényes juhokhoz hasonlóan ők is alkalmazkodtak a mostoha körülményekhez. Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy viszonylag silányabb táplálékkal is beéri, de legfőképpen abban, hogy hosszú ideig, akár egy hónapig is képesek nélkülözni az ivóvizet.
Ibn, a tevecsikó |
Itt kell eloszlatni azt a még ma is élő tévhitet, hogy a teve a púpjában vizet tárol, és ezért bírja olyan sokáig ivóvíz nélkül. A valóságban a teve púpjában nem víz, hanem zsírszövet van, amelyet bőség idején elraktároz, ínséges időben pedig lebontja. A zsírok biológiai lebontásakor nemcsak energia keletkezik, hanem melléktermékként víz is, s az állat ebből tudja fedezni vízszükségletét. Ily módon sokkal hatékonyabb a raktározás, mint folyékony víz formájában, ráadásul a zsírral tömött púp hőszigetel is, ami nagy előny a kontinentális sivatagokban, ahol a felülről tűző nap heve elől nemigen van hova elrejtőzni.