NEAR: minden idők legfinomabb landolása után tíz napos hosszabbítás<br/>

Vágólapra másolva!
A február 14-én rendezett sajtótájékoztatón a NASA bejelentette, hogy a váratlanul sikeres leereszkedés és a szonda remek állapota miatt tíz nappal meghosszabbítja az űrszonda küldetését.
Vágólapra másolva!

A NEAR február 12-ei sikeres leereszkedéséről az Eros kisbolygó felszínére részletesen beszámoltunk rovatunkban, s bemutattuk a szonda utolsó felvételeit is. 2001. február 14-én, az Eros körüli pályára állás egyéves évfordulóján a NASA sajtótájékoztatót tartott a Johns Hopkins Egyetemen. Az egyetem Alkalmazott Fizika Tanszéke - tehát nem a NASA egyik intézménye - töltötte, illetve tölti be jelenleg is a NEAR irányító-központjának szerepét, ami rendhagyó a bolygókutató űrszondák történetében.



A sajtótájékoztatón kiderült: mivel a NEAR még mindig működőképes, a NASA a remek teljesítményt azzal is kész elismerni, hogy tíz nappal meghosszabbítja a küldetést (február 24-ig), s ennek költségeit külön forrásból biztosítja.

A tíz nap alatt a fő tudományos cél, hogy a kisbolygó felszínének anyagi összetételét vizsgálják, a NEAR röntgen- és gamma-spektrométereivel. A repülésirányítók jelenleg a műszerek megfelelő helyzetbe állításán dolgoznak, s talán a hét végén már tudományos adatok is érkezhetnek a szonda kis nyereségű antennáján keresztül. A NEAR tudományos csapata szerint ez a tíz nap elég arra, hogy az eddigieknél körülbelül tízszer részletesebb adatokat nyerjenek a felszín anyagi jellemzőiről.

A szonda többi műszerét - köztük a kamerát - valószínűleg nem lehet használni a kiterjesztett küldetés alatt. A szonda nem áll megfelelő helyzetben fotók készítéséhez, s ha még sikerülne is beállítani, az alacsony adatátviteli sebesség miatt ezeket valószínűleg nem lehetne letölteni a Földre. A kutatók elvetették a magnetométer használatát is, mivel az ereszkedés alatt még 120 méteres magasságból sem észleletek semmiféle mágneses teret.

Kizárták azokat a terveket is, amelyek a NEAR "megmozgatásáról" szóltak. Felmerült ugyanis, hogy a maradék hajtóanyag segítségével ismét fel kellene emelni a szerkezetet, majd egy másik helyen leereszkedni vele. A hajtóanyag azonban maximum 8 kg, de lehet hogy már semmi nem maradt belőle, s ha mégis sikerülne egy ilyen manőver, a közben készített kép Földre való átjátszásához nem állna rendelkezésre elég idő. "Ez még mindig egy tudományos küldetés" - mondta Robert Farquhar, a NEAR-projekt igazgatója, a felszíni anyagok kevésbé látványos, de mindenképpen hasznosabb és biztonságosabb tanulmányozása mellett érvelve.

A telemetrikus adatok elemzése után a sajtótájékoztatón megerősítették, hogy a NEAR a tervezett leszállóhelytől mindössze 200 méteres távolságban, 1,8 m/s-os (kb. 6,5 km/h-ás) sebességgel landolt, ami igen jó eredménynek számít. A talajt érés után valószínűleg "himbálódzott" egy kicsit, de nem pattant fel jelentősen, mivel a hajtóművek valószínűleg az első felszíni kontaktus pillanatában kikapcsoltak. Farquhar szerint ez lehetett minden idők legfinomabb talajt érése, mivel a más égitesteken landoló leszálló egységeknél jelentősen kisebb sebességgel történt. A NASA már hivatalosan is landolásról beszél, pedig korábban hangsúlyozták az "irányított leereszkedés" kifejezést.

S. T.

Ajánló:

Korábban:

Részletes információk a NEAR utolsó tevékenységéről.