A pandák is szenvednek magas vérnyomásban

Vágólapra másolva!
A panda, a világon a legveszélyeztetettebb állatfajok egyike is éppen úgy szenvedhet magas vérnyomásban, mint az ember - állítja egy kínai tudós.
Vágólapra másolva!

Csen Ju-cun, egy pandákkal foglalkozó kutatóintézet igazgatója megállapította, hogy a pandák normális vérnyomása 140/80, illetve 160/90 higanymilliméter között ingadozik. A tudós elmondta az Új-Kína hírügynökségnek, hogy intézetében eredményesen kezelt egy magas vérnyomásban szenvedő 21 éves pandát és sikerült vérnyomását normális szintre, azaz 159/90-re csökkentenie. Az igazgató szerint nem könnyű a pandavérnyomás-mérés, de véleménye szerint a rendszeres ellenőrzéssel számos betegség megelőzhető lenne.

A kínaiak kabalaállata, a panda kihalófélben lévő faj. Ma már csupán mintegy ezer példány él szabadon, többségük az ország délnyugati részében lévő természetvédelmi parkokban.